Rajk László: A tér tágassága

A november 21-én, csütörtökön 18 órakor kezdődő eseményen Rajk László gazdag életpályájának méltatására a korszak meghatározó értelmiségijei találkoznak össze: Kis János filozófussal, Rainer M. János történésszel, Sasvári Edit művészettörténésszel és Tarr Béla filmrendezővel Mink András beszélget a CEU Auditóriumában.

A kötetről

Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét (és sajnálatos módon ugyanebben az évben hunyt is el), még 2009-ben készített életútinterjút Mink András – ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adja közre most a Magvető. Gazdag életpálya tárul elénk a második világháború utáni magyar történelem prizmáján keresztül. A kivégzett kommunista politikus fia neve elvesztése, az árvaház, az 56-os forradalom, majd a romániai száműzetés időszaka után fiatalon a rendszerkritikus művészeti formák iránt érdeklődő építész lesz. A 70-es években csatlakozik a formálódó demokratikus ellenzékhez; a hazai szamizdat egyik megteremtője, az SZDSZ politikusa, majd parlamenti képviselője, mindeközben pályáját sosem feladó, alkotó építész és látványtervező, akinek olyan munkák kötődnek a nevéhez, mint a budapesti Lehel Csarnok épülete, vagy a Megáll az idő, A londoni férfi és az Oscar-díjas Saul fia filmek látványtervei. Fotók és dokumentumok idézik meg a pálya személyes emlékeit, Rajk politikai és művészi tevékenységének fordulópontjait; az olvasást a történeti hátteret összefoglaló jegyzetanyag és annotált névmutató segíti.

 

 

 

 

Részlet a könyvből

„A történet jóval korábban, valamikor 1981-ben kezdődött, az 56-os forradalom huszonötödik évfordulójára készülve. Szilágyi Julival azon kezdtünk gondolkodni, hogy ezzel a tűrhetetlen helyzettel kezdeni kellene valamit. Cikket akartunk írni az 56-os halottakról, egy furcsa empirikus akcióval összekötve. Elhatároztuk, hogy végigjárjuk a budapesti temetőket, megkeressük azokat a parcellákat, ahol 1956-ban eltemetett halottak vannak, és megnézzük, mi történik a sírokkal. Ugyanis a temetőkben a sírhelyeket huszonöt évente meg kell újítani, ez pedig az 56-os halottak esetében éppen akkor járt le. És ha valaki nem újítja meg a sírbérleti jogot, akkor azt felszámolják. 

 

A rendezvény Facebook-eseménye is elérhető.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438789
Megjelenés: 2019-11-14
méret: 124 mm x 197 mm

Rajk László

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Fotók és dokumentumok idézik meg a pálya személyes emlékeit, Rajk politikai és művészi tevékenységének fordulópontjait.