Parti Nagy Lajos Félszép című kötetét mutatják be január közepén Pécs városában

A szerzővel Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője beszélget.

A könyv fülszövege

„A szerző maga válogatta kötetbe 1995 és 2018 között különböző lapokban megjelent írásait. Rövidprózák, tárcák, naplócédulák, publicisztikák váltakoznak gazdagon a Félszép oldalain, melynek elsődleges szövegszervező elve az idő. Éves bontás szerint olvashatunk köz- és magánérzet éppen aktuális viszonyairól, láthatjuk, a fikció terepasztalán hogyan születnek meg a beszélő nevű és nyelvünkben élő Parti Nagy-karakterek, hogyan vált regisztert és hogyan tömörít össze világokat zsebkendőnyi területen. Ez a hely pillanatnyi hazánk: ahol játszunk, és ahol figyelünk egymásra. Így lesz a Félszép emlékeket és élményeket magába gyűjtő palackposta közös, nem visszaváltható negyedszázadunkról.

A szerzővel Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője beszélget.

A rendezvény létrejöttét a Szépírók Társasága, a Summa Artium és az NKA, valamint az Emberség Erejével Alapítvány támogatja. A belépés díjtalan.

 

A rendezvény Facebook-eseményét itt találjátok.

 

 

 

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438819
Megjelenés: 2019-11-18
méret: 135 mm x 197 mm

Parti Nagy Lajos

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

A rendezvénynek a pécsi Művészetek és Irodalom Háza ad otthont január 16-án, 18 órától.