Öt napig Budaörs lesz a kultúra fővárosa

A huszonegyedik alkalommal megrendezett Budaörs Fesztiválon, mely Magyarország egyik legnagyobb ingyenes kulturális seregszemléje, nyolc helyszínen, csaknem 460 fellépő közreműködésével várják a látogatókat, akik könnyűzenei, jazz és komolyzenei koncerteken vehetnek részt, sőt a rendezvény keretében május 4-én pénteken 17 órakor sor kerül Totth Benedek könyvbemutatójára is (PostART kulturális színtér, Budaörs, Clementis l. u. és Ébner Gy. köz sarok).

Szerdán kerül sor este hét órakor Bérczesi Robi (Hiperkarma) Én meg az Ének című koncertjére, csütörtökön fél hatkor Bálványos Huba Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész kiállításának megnyitójára, fél hétkor Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint koncertjére. Szintén csütörtökön nyitják meg Ráthonyi Kinga tárlatát, a Parallel Realitiest, melyen az alkotót Tóth Krisztina fogja méltatni. A nap utolsó eseménye Kollár-Klemencz László estje fél tízkor kezdődik majd.
Pénteken fél ötkor kerül sor Thuróczy Katalin – Arany Tamás: Kesze Kusza varázspálcája című öko mese musicalének az előadására, de ezen a napon beszélgetnek Totth Benedek új könyvéről és lép fel Barabás Lőrinc is.
Szombaton, május 5-én a napot az Alma zenekar koncertje nyitja délelőtt tíz órakor, este pedig a magyar könnyűzene olyan népszerű előadóinak a koncertjére kerül sor, mint a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Bohemian Betyars vagy a 30Y. A fesztivál utolsó napján, vasárnap a záróünnepség keretében elhangzik Carl Orff Carmina Buranája.
A fentieken kívül még számos érdekes program is megrendezésre kerül, a teljes programjot pedig itt találjátok.

 

Forrás: budaorsinaplo.hu

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436495
Megjelenés: 2018-03-07
méret: 125 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435368
Megjelenés: 2017-10-12
méret: 125 mm x 197 mm

Totth Benedek

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább
HÍREK
2019-11-21 22:17:45

Megjelent a JCDecaux „Álljon meg egy novellára!” című novelláskötete

Tovább
MINDENNAPI
2020-03-23 09:35:57

8. nap otthon – Paul Hollywood: Kenyér – Reggelire, ebédre, vacsorára

Tovább

Totth Benedek könyvbemutatója a 21. Budaörs Fesztiválon.