Nézd, ne csak olvasd a Szép Verseket!

2017. január 15-én folytatódik a Szép Versek előadássorozat.

A Szép versek antológia 1963 óta minden évben megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában. Azóta ez a kötet számít a magyar költészet első számú pillanatfelvételének, mely az előző esztendő legszebb, legkülönlegesebb, legemlékezetesebb verseiből válogat. Az antológiát immár évek óta Szegő János, a Magvető szerkesztője állítja össze. Nyáry Krisztián, a Magvető Café művészeti vezetője és Mikó Csaba dramaíró három neves, fiatal rendezőt kért fel, hogy rendezzenek három előadást a kötet anyagából. A megkötés annyi volt, hogy minden költőtől hangozzon el legalább egy vers: ez produkciónként 31 verset jelent. A rendezők egymástól függetlenül dolgoznak, tehát három nagyon különböző előadás létrejöttére számíthat a közönség.
Az első részben Aczél Gézától Jász Attiláig mutatták be a legfontosabb kortárs költőket Székely Kriszta rendezésben, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves zenés-színművész osztály hallgatóival dolgozott. A Szép versek színház J-P. előadást Soós Attila rendezésében először december 4-én, láthatta a közönség, melyet most újra műsorra tűztek. A Szép versek színház P-Z. előadást Szilágyi Bálint rendezésében január 29-én mutatja be a Magvető Café.
A második előadáson Jenei Gyula, Kabai Lóránt, Kállay Eszter, Kántor Péter, Karácsonyi Zsolt, Kemény Lili, Korpa Tamás, Kovács András Ferenc, Kőrizs Imre, Körösztös Gergő, Krusovszky Dénes, Lanczkor Gábor, Lator László, Lesi Zoltán, Lövétei Lázár László, Maiczinka Csaba, Markó Béla, Marno János, Mesterházi Mónika, Mohácsi Balázs, Nádasdy Ádám, Nagy Kata, Nagy Márta Júlia, Nemes Z. Márió, Németh Zoltán, Nyerges Gábor Ádám, Orcsik Roland, Pál Sándor Attila, Pallag Zoltán, Parti Nagy Lajos, Payer Imre versei hangzanak el.
A záróeseményre 2018. április 11-én, a Költészet napján kerül sor, amikor mindhárom előadás egymást követően lesz látható.


Szereplők: Szilágyi Ágota, Somorjai Réka, Mátrai Lukács Sándor, Soós Attila
Jelmeztervező: Szlávik Júlia
Zeneszerző: Szilágyi András „DJ Nyenyec”
Rendezőasszisztens: Piróth Kinga
Rendező: Soós Attila

Jegyár: 1500 Ft


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9770586378176
Megjelenés: 2017-06-06
méret: 28 mm x 123 mm x 184 mm

Krusovszky Dénes

Tovább

Kántor Péter

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Folytatódik a versszínház a Magvető Caféban!