Mire tanítanak az ökrök? – Niklaus Brantschen jezsuita és zen mester a Párbeszéd Házában

Hogyan fér meg egymás mellett a zen és a szentignáci lelkiség? Miként gazdagítja egymást a jóga és a keresztény kontempláció? A svájci jezsuita lelkivezető, Niklaus Brantschen az Isten felé vezető útról szerzett ismereteit osztja meg a Párbeszéd Házába látogatókkal augusztus 26-án. A nagyváradi Posticum és az Új Forrás Kiadó gondozásában magyarul idén megjelent életműkötet bemutatóján kiderül az is, hogy az istenkeresőknek még az ökör is utat mutathat.

Kelet és Nyugat kulturális összefüggései

„A kereszténység és zen közötti vallási párbeszéd folyamatban van, akár tudomást veszünk erről, akár nem. Korszakalkotó jelentőséggel bír ez a párbeszéd” – tartja Niklaus Brantschen, akinek az élettörténetében elválaszthatatlanul és harmonikus egységben fonódnak egybe Kelet és Nyugat belső útjai.

 

Brantschen első magyar nyelvű könyve, a Csendforrás a lélek középpontjához vezető belső út megleléséről szól. A nagyváradi Posticum és az Új Forrás kiadó gondozásában frissen megjelent kötet bemutatóján Brantschen a zen lelkivezetői gyakorlatban ismert tíz ökörképet fogja magyarázni és bevezet a zen útján keresztényként szerzett tapasztalataiba.

 

 

 

 

A budapesti bemutató részletei

Ha már Párbeszéd Háza, szavatolt a mester és az úton járók közötti társalgás is: a Brantschen atya és közönsége által kedvelt, közvetlen beszélgetés sem fog tehát elmaradni. Az est házigazdája Sajgó Szabolcs SJ. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az eseményen Niklaus Brantschen Csendforrás című, a Posticum Books és az Új Forrás Kiadó gondozásában, 2019-ben megjelent könyve megvásárolható.

 

 

 

 

További részletek a rendezvény Facebook-eseményén találhatóak.

 

A szerzői kép forrása

 


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

„Korszakalkotó jelentőséggel bír ez a párbeszéd.”