Kováts Judit regényeit mutatják be január 22-én Miskolcon

Kováts Judit író, korábbi történész-levéltáros, akinek számos tudományos munkája – kötete, tanulmánya, szakcikke – jelent meg a 19. századról, azon belül is a reformkorról. Kutatási területei közé tartozott a hadtörténet és a katonai térképészet is. Elbeszéléseket, novellákat, tárcákat publikált különféle irodalmi folyóiratokban és portálokon. A kultúra napja alkalmából mindhárom eddigi regényéről kérdezni fogják a szerzőt.

Kötetbemutató A magyar kultúra napján

A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban látják vendégül Kováts Juditot, a XX. század történelmi traumáit idéző – Megtagadva, Elszakítva, Hazátlanok című – regények szerzőjét. A rendezvényen bevezetőt mond és a beszélgetést vezeti Bodnár Tamás főlevéltáros, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatóhelyettese.

A könyvekről

Megtagadva

A történet 1942-ben kezdődik. A kamasz Somlyói Anna és barátnői nem a háborúval vannak elfoglalva, hanem inkább a szerelemmel. Eleinte Horthy Miklós fiába, a fiatal és fess repülőtisztbe szerelmesek, fényképét titokban maguknál hordják. Ám a plátói rajongás után az utolsó gimnáziumi évek meghozzák Anna számára az igaz szerelmet egy gyerekkortól ismerős fiú, András személyében. Sajnos azonban ez a szerelem beteljesületlen marad, mivel a közelgő háború elszakítja őket egymástól. A front közeledtével az emberek egyre több időt töltenek a földalatti búvóhelyeken, a lányokat a családok minden létező trükkel igyekeznek elrejteni a szovjet katonák elől: Anna hosszú hetekig megússza, ám egy napon mégis elkapják, attól fogva rendszeresen, szinte naponta megerőszakolják. Később pedig elviszik „jóvátételi munkára” is, ahonnan hetek múlva sikerül megszöknie. Kováts Judit az „oral history” elkötelezett művelőjeként hosszú éveken keresztül készített interjúkat szemtanúkkal a háborúról, a frontról, az orosz megszállásról, majd a kuláküldözésekről, a kollektivizálásról. A huszonhárom személlyel készített, közel száz órás anyag egyik fontos forrása lett a regénynek, melynek témája a második világháború, narrátora pedig egy nyolcvanöt éves asszony, aki '44-ben érettségi előtt álló diáklányként élte át az eseményeket. Az írás az ő kettétört életén keresztül mutatja meg a háborút úgy, ahogy a levéltári forrásokból és történelemkönyvekből sohasem ismerhetjük meg. Somlyói Anna fiktív személy, azonban minden, amit elmond megtörtént, igaz esemény. A dokumentarista látásmód minimalista stílust eredményez, Kováts csak láttatja az eseményeket, mintegy elénk tárja a valóságot, a tanulságokat nekünk kell levonnunk. A tények makacs dolgok: az események kommentárok nélkül követik egymást, a tettek beszélnek az elvek helyett. Mindenki a végsőkig redukált létben igyekszik életben maradni, vagy épp egy aprócska előnyt kicsikarni magának, amely lehet, hogy éppen az életet jelenti. A múlttal való szigorú szembenézésre sarkall ez a könyv, és bár olvasmányként is izgalmas, érdekfeszítő alkotás, jelentősége túlmutat az irodalmon.

Elszakítva

Hol a haza? Menni vagy maradni? Ezekkel a kérdésekkel kell szembenéznie két felvidéki birtokos család, az Engelhartok és a Wildnerek két nemzedékének 1944 és 1953 között. Egy olyan évtizedben, amelyben az impériumváltás, a teljes jogfosztottság sújtja a kisebbségi sorsban élőket, és akikre a kommunista hatalomátvétel élesedő osztályharca miatt sem Csehszlovákiában, sem Magyarországon nem vár más, csak nélkülözés és alávetettség. Ebben az évekig tartó, nyomorúságos és feszült helyzetben lesz szerelmes a regény két főhőse, akik a határ két oldalán elszakítva keresik a boldogság útját. Vajon mit tartogat számukra a jövő? Kováts Judit új könyvében folytatja a Megtagadva című első regényében megkezdett utat: a huszadik század nagy történelmi traumáit dolgozza fel történészi alapossággal, hétköznapi embereket választva hőseiül, akik alulnézetből szemlélik és kirekesztve szenvedik el a régi rend lerombolását, egy „új világ” nyitányát.

Hazátlanok

„Szlovákia nekem nem hazám, Késmárk sem a hazám, nem tudom, hová megyek, nincs, és lehet, nem is lesz többé hazám, de miért ne lehetne haza nélkül is vígan élni?”

Lilli, a késmárki diáklány vallomása ez a regény, akit a történelem sodor magával a második világháború végén. Német nemzetisége miatt előbb a partizánok elől kell menekülnie, azután édesanyjával, várandós nővérével és sorstársaival elűzik, táborba zárják, majd a romokban heverő Bajorországba deportálják, mert az új Csehszlovákia kizárólag a cseheké és a szlovákoké. Apja börtönben, sógora valahol hadifogságban, ő támasz nélkül sínylődik volt zsidó koncentrációs táborokban, küzd éhezéssel, betegséggel, lesz tanúja a bosszú vezérelte vérengzésnek. Kiszolgáltatottan, hazátlanul éli meg a béke első éveit, mégis derekasan helytáll, pedig olyan csapások érik, amelyekből egy is sok lenne egy átlagos életben. Közben humora és életkedve sem hagyja cserben: sorsa útmutató lehet mindannyiunk számára.