Könyv Hans von Bülow-ról, Cosima Liszt első férjéről

A Nemzetközi Könyvfesztiválon a brit-kanadai zenetörténész Alan Walker részvételével mutatják be Cosima Liszt első férjéről, Hans von Bülow német zongoraművészről szóló könyvét. A szerző neve jól ismert a hazai közönség előtt: háromkötetes Liszt monográfája magyar nyelven is hozzáférhető.

Hans von Bülow-t a korszak legkiemelkedőbb zongoristájaként, karmestereként tartották számon. Pályája nagyban meghatározta a 19. század második felének zenei arculatát: nemcsak Liszt, hanem Wagner zenéjének is értő tolmácsolója volt. Élettörténete ráadásul romantikus regények lapjaira illik: az általa csodált Wagner szerette el feleségét, az imádott Cosimát. Bülow ennek elenére nem szakította meg a kapcsolatát Wagnerrel, depressziója ugyanakkor mindinkább elhatalmasodott rajta. Elképesztő élettörténete olyan történészre várt, mint Walker, aki regényszerű izgalmassággal képes írni, ugyanakkor a történészi pontosság és alaposság szolgáltatja munkája aranyfedezetét. A Fejérvári Boldizsár fordításában megjelenő nagyszabású kötet a zeneszerető nagyközönség számára éppoly szellemi izgalmakat kínál, mint a zenész-zenetörténész szakma számára. Bülow-nak ráadásul számos fontos magyar kapcsolata is volt, több ízben is fellépett Magyarországon, komoly sajtóvisszhangra találva ezzel. Ekként a zongorista-zeneszerző-karmester nemcsak az európai, hanem a magyar zenetörténetnek is meghatározó szereplőjévé vált, aki bizonyos értelemben fontos összekötő kapcsot is jelentett a hazai és nemzetközi zenei élet között.



A szerzővel Mácsai János és Fejérvári Boldizsár beszélget majd. A rendezvény április 20-án, pénteken 16 órakor kezdődik a Votisky Zsuzsa teremben. A bemutató végén a szerző a könyvét a helyszínen dedikálja.
A rendezvényen a részvétel ingyenes lesz.

Az eseményt a Facebookon itt találjátok.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155062278
Megjelenés: 2018-04-17
méret: 140 mm x 220 mm

Alan Walker

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Az általa csodált Wagner szerette el feleségét, az imádott Cosimát – Könyv Hans von Bülow-ról.