Kalapos Éva és az Itt és Most Társulat közös produkciójával indul a hétvége

Mi hozza össze a szerzőt, az olvasót, a moderátort és az impró színészeket? A közös történetek. A Kulcsember című előadás a klasszikus szerzői esteket ötvözi az improvizációs színházzal. Az est egy meghívott kortárs író, költő művei és személyes történetei köré épül. Beszélgetés, prózarészletek, rögtönzött jelenetek váltogatják egymást a színpadon. A meghívott vendég ez alkalommal Kalapos Éva lesz.

A szerzőről

Kalapos Évát a tizenévesek nagy sikerű D.A.C. ifjúsági regénysorozata kapcsán ismerték meg. Massza című ifjúsági regényében az online és offline megfélemlítés, zaklatás nehezen elbeszélhető valósága kapcsán is bebizonyította, hogy képes a kamaszok fejével gondolkodni. A regényből a RÉV Színházi és Nevelési Társulat komplex színházi nevelési előadást készített, míg Muszáj?! című ifjúsági regényében mozaikcsaládok életébe pillanthattunk be. 2019-ben Kalapos Éva új könyvében ismét meghatározó szerepe van a zaklatásnak, ezúttal azonban a felnőtt olvasóközönséget szólítja meg az F mint című regénnyel, mely az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg. (A könyv kapcsán korábban mi is készítettünk hosszabb interjút a szerzővel.)

 

A szerző a könyv borítójával.

 

Éva emellett fordítóként is aktív, valamint a drámaírás sem idegen tőle. Erről tanúskodik drámakötete (Arccal a hóban, FISZ-könyvek, 2014), illetve színjátszó szakköri tapasztalata, még a gyerekkorából. Improvizációs színházzal viszont eddig még csak nézőként került kapcsolatba – itt az ideje, hogy az Itt és Most Társulat változtasson ezen, és az előadás Kulcsembere legyen!

 

A fotót a társulatról Varga Olivér – Iparbűvész készítette.

 

Az est fellépői

Kalapos Éva mellett szerepel majd Benedek György, Bernát Imola Tímea, Szintai-Molnár Péter és Vízkelety Borbála, míg a játékmester Bán-Horváth Veronika lesz.

 

A kezdés helyszíne és időpontja

Az Itt és Most Közösségi Térben (1092 Budapest, Ráday utca 18.) 19 órakor kezdődő előadásra jegyek a jegy.hu-n érhetőek el, továbbá a rendezvény Facebook-eseményét itt megtaláljátok.

 

 


A szerző portréját Haraszti Ágnes, a fejléckép forrásául szolgáló grafikát Varga Olivér készítette.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938349
Megjelenés: 2019-06-11
méret: 183 mm x 124 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634034247
Megjelenés: 2017-10-26
méret: 197 mm x 129 mm x 21 mm

KALAPOS ÉVA

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Sokoldalú rendezvénnyel várja az érdeklődőket az improvizációs társulat péntek este.