„Itt van Amerika” – Könyvbemutató és fogadás a Dunán

December 10-én, kedden 18 órától kerül sor a TRIP Hajón az „Itt van Amerika – Az amerikai politika hatása Magyarországon” című kötet bemutatójára és az azt követő fogadásra.

A rendezvényről

A december 10-én, kedden délután 18 órától a TRIP Hajón (1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 2-es móló) megrendezésre kerülő estet Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó ügyvezető igazgatója nyitja meg, majd beszédet mond Marc Dillard, a budapesti Amerikai Nagykövetség követtanácsosa.

A kerekasztal-beszélgetést Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője moderálja, amelyen részt vesznek ketten-ketten a könyv szerkesztői (Böcskei Balázs, illetve Sebők Miklós, Társadalomtudományi Kutatóközpont) és szerzői (Lakatos Júlia, Méltányosság Politikaelemző Központ, illetve Stumpf István, Társadalomtudományi Kutatóközpont, korábbi alkotmánybíró) közül.


A kötetről

„Az első McDonald's 1988-as megnyitása szimbolikus eseménnyé vált. Az »igazi« – tehát már nem csalamádés – hamburgerért kígyózó Régiposta utcai sorok jelezték: ahogy a magyar nép készen állt arra, hogy az állampárti szocializmust demokráciára és piacgazdaságra cserélje, ugyanúgy éhezett a Big Macre a CityGrill után. De az Újvilágból nem csak az idealizált Amerika-kép kellékei érkeztek meg a rendszerváltással. E kötetben több mint 30 elismert Amerika-szakértő, illetve gyakorlati szakember foglalta össze, hogyan hatott az elmúlt évtizedekben az amerikai politika a magyar közéletre. Bemutatjuk, hogyan amerikanizálódtak a hazai ideológiai viták, a kampánytechnikák, valamint a magyar politikai intézményrendszer. Mindezekkel – pozitív vagy negatív értelemben, de – az amerikai politikai hatások a magyar mindennapok elválaszthatatlan részévé váltak.”

 

A teljes szerzői lista

B. Simon Krisztián, Bednárik Imre, Bíró-Nagy András, Böcskei Balázs, Braun Róbert, Dessewffy Tibor, Dorosz Dávid, Gavra Gábor, Győri Gábor, Győry Csaba, Gyulai Attila, Hajdu Nóra, Kis György Márk, Kováts Eszter, Lakatos Júlia, Mikecz Dániel, Németh S. Szilárd, Oross Dániel, Paár Ádám, Polyák Gábor, Rada Péter, Schlanger Márton, Sebők Miklós, Stumpf István, Stumpf Péter Bence, Szabados Péter, Szabó Andrea, Szabó Miklós, Szabó Palócz Orsolya, Szigetvári Viktor, Szilágyi Emese, Tóth Csaba, Ugrósdy Márton, Vasali Zoltán.

 

A rendezvény Facebook-eseménye is elérhető.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632939780
Megjelenés: 2019-11-21
méret: 183 mm x 124 mm

SEBőK MIKLÓS

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Az Athenaeum gondozásában megjelenő könyvről szóló kerekasztal-beszélgetést Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője moderálja.