Holnap kezdődik a Győri Könyvszalon

Bár hivatalosan csak pénteken kezdődik a rendezvény, már csütörtöktől várják az érdeklődőket a szervezők. A vasárnapig tartó könyves rendezvényen 113 program: könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, drámaíróverseny, koncertek, színházi előadások és játszóház is lesz.

Csütörtökön rendezik az Arany János-emlékév alkalmából meghirdetett országos versmondó verseny területi döntőjét, este pedig Szarka Gyula ad koncertet a könyvtár rendezvénytermében.

A könyvvásár keretében közel harminc könyvkiadó mutatkozik majd be a színházban. Az író-olvasó találkozókon, amelyeket szintén a színházban valamint a könyvtárban tartanak, részt vesz többek között Boldizsár Ildikó, Gerlóczy Márton, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kónya Imre, Kukorelly Endre, Nyáry Krisztián, Szulák Andrea, Tóth Krisztina, Vásáry Tamás, V. Kulcsár Ildikó és Zalán Tibor.

Harmadik alkalommal hirdetik meg a pénteki megnyitón a Kortársasjáték című drámaíró versenyt, amelyen egy nap alatt három drámaíró – Pozsgai Zsolt, Szálinger Balázs és Zalán Tibor – három rendező segítségével – Gábor Sylvie, Háda János és Kszel Attila – állít színpadra tizennyolc színész közreműködésével egy-egy darabot. Az előadásokat szombaton mutatják be.

Péntektől keddig találkozhatnak majd a győriek a Petőfi Irodalmi Múzeum Arany 200 elnevezésű buszával, amely Arany János életét és költészetét mutatja be. A mozgókiállítás július 10-étől járja az országot és a határon túli magyarlakta vidékeket.

Koncertet ad majd Orosz Zoltán és barátai, Szörényi Levente és a Vujicsics együttes, a Budapest Ragtime Band és az Új Bojtorján együttes. A könyvtárban pedig Én kis Kínám címmel Szabó Béla fotóművész kiállítását tekinthetik meg.

A 17. Győri Könyvszalon alkotói díját Sándor György kapja, amelyet a könyves mustra pénteki megnyitóján vehet át. Dragomán György, Jókai Anna, Szabó Magda, Závada Pál és Jankovics Marcell is megkapta már korábban ezt a díjat. Az előadóművész Lebó Ferenc szobrászművész kisplasztikáját veheti át, s aznap este a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy-termében jubileumi stílusparódiáit mutatják be nyilvános főpróbán.


MTI / mindennapkonyv.hu


Szálinger Balázs

Tovább

ZÁVADA PÁL

Tovább

DRAGOMÁN GYÖRGY

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-07-24 14:59:45

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – Bevezetés Esterházy országába

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább

Sándor György kapja a Győri Könyvszalon alkotói díját