Február 13-án mutatják be Dalos Anna hiánypótló kötetét

A zenetörténész Ajtón lakattal című könyvének kamarakoncerttel egybekötött bemutatójára február 13-án, csütörtökön 17 órától a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében kerül sor.

A szerzőről

A szerző, Dalos Anna (1973) zenetörténész, zenekritikus, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet 20-21. Századi Magyar Zenei Archívumának vezetője. Két Kodály-monográfia, továbbá számos tanulmány és kismonográfia szerzője, a 20. századi magyar zenetörténet kutatója.

 

A kötetről

A könyv hiánypótló jellege abból fakad, hogy e monográfia az első olyan összefoglaló munka, amely szisztematikusan vizsgálja és értékeli az 1956-tól 1989-ig tartó Kádár-korszak teljes zeneszerzői termését. Dalos Anna kötete elsősorban azt kívánja bemutatni, miképp reflektáltak a különböző generációkhoz tartozó magyar zeneszerzők a kortárs nyugat-európai, illetve észak-amerikai zeneszerzői technikákra, miképpen igyekeztek új zenei tapasztalataikat beépíteni saját életművükbe és miképpen gondolkodtak a modern zenéről és általában véve a zeneszerzésről. A munka a repertoár-kutatás műfajába tartozik, azonban messze túllép e műfajon, amennyiben analitikus megközelítésével egyrészt a zeneszerzők gondolkodását és az alkalmazott technikákat tárja fel, másrészt arra a kérdésre keres választ, hogy a Kádár-kori Magyarországon alkotó komponisták miképpen reagáltak az őket körülvevő mindennapokra, műveik milyen poétikai diskurzusokba épültek be. E diskurzusok vizsgálatába – a művek részletes elemzése mellett – a kortárs zenekritika, illetve a zenetudományi recepció dokumentumainak feldolgozását is bevonja a szerző. A monográfia további célja, hogy meghatározza a magyar zeneszerzés helyét az egyidős nemzetközi kortárs zenei gyakorlatban.

 

A bemutatóról

A bemutatón a kötet szerzője mellett részt vesz Vikárius László zenetörténész, a Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának vezetője, továbbá Ignácz Ádám zenetörténész, a kötet szerkesztője, míg Demény Balázs zongorán működik közre. A bemutatón elhangzanak zeneművek Kurtág Györgytől, Bozay Attilától, Jeney Zoltántól, Durkó Zsolttól és Soproni Józseftől.

 

 

 

A rendezvény Facebook-eseménye is elérhető.


tovább ►
ISBN: 9786158131414
Megjelenés: 2020-01-23
méret: 239 mm x 169 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-05-02 11:28:36

Anya csak egy van, könyv viszont számtalan – 9 könyv anyák napjára

Tovább
INTERJÚ
2019-02-13 09:54:37

„Én sem egy tündérmesében cseperedtem” – Interjú Ozsgyáni Mihállyal

Tovább
INTERJÚ
2020-01-06 16:30:29

Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Tovább

A könyv hiánypótló jellege abból fakad, hogy e monográfia az első olyan összefoglaló munka, amely szisztematikusan vizsgálja és értékeli az 1956-tól 1989-ig tartó Kádár-korszak teljes zeneszerzői termését.