Beszélgetés Daniel Kehlmannról

A Magvető Kiadó Világvevő sorozatának következő estjén, március 7-én a meghívott irodalmárok Daniel Kehlmann életművéről beszélgetnek majd. Kehlmann munkássága nemcsak azért fontos, mert ő lesz az idei Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, hanem mert tavasszal jelenik meg magyarul legutolsó regénye, mely Németországban óriási siker volt.

A beszélgetés résztvevői: Győri László műfordító, Kurdi Imre irodalomtörténész, kritikus és műfordító, Fodor Zsuzsa műfordító, akikkel Turi Tímea, a Magvető főszerkesztője beszélget majd Daniel Kehlmann eddigi életművéről. Megpróbálják feltárni, milyen összefüggések és titkok vannak ebben a szellemes regényvilágban.
A szerzőt a kortárs német irodalom csodagyerekének tartják. Regényei és esszékötetei már huszonéves korában hatalmas kritikai és közönségsikert arattak Németországban, A világ fölmérése című regénye pedig meghozta számára a világhírt: az Egyesült Államokban hónapokig szerepelt az eladási listák élén, és hazánkban is komoly sikerkönyv volt. 2006-ban elnyerte a legrangosabb német irodalmi elismerést, a Kleist-díjat, 2008-ban pedig Thomas Mann-díjat kapott. Kritikusai világszerte kifinomultságát, hatalmas tárgyi tudását, intelligenciáját és páratlan humorát dicsérik.
Tavaly jelent meg németül Tyll című regénye, mely óriási kritikai és közöségsikert aratott. A regény a harmincéves háború díszletei között meséli el a német népi hős, Tyll Ulenspiegel történetét. Kehlmannt elsősorban az érdekli, milyen pusztítást okoz az ember lelkében a háborús nyomás, azonban a regény a komor téma ellenére is felszabadító olvasmány. A kötet megjelenése áprilisra várható.
Az eseményt a Facebookon itt találhatjátok.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436341
Megjelenés: 2017-10-26
méret: 186 mm x 117 mm x 17 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9631425444
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 197 mm x 130 mm x 20 mm

Daniel Kehlmann

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Tudj meg többet a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégéről!