Alföldi Róbert a Rózsavölgyi Szalonban

Két új darabbal kezdi az évadot ősszel a Rózsavölgyi Szalon. Szeptembertől műsorra tűzik Józan László és Ullmann Mónika főszereplésével egy autista férfiról és egy sérülése miatt visszavonult táncosnőről szóló előadást, valamint Alföldi Róbert közreműködésével a második világháború idején Párizsban játszódó történetet.

Táncórák két magányos emberről, Sengáról és Everról szól. Mindketten bezárkóztak saját világukba. Senga élete a tánc, de egy balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat. Ever autista, különös intellektusú, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához: tanítsa meg táncolni...
A Táncórák a harmadik Mark St. Germain darab, amit Az utolsó óra és az Istenek tanácsa mellett színpadra állítanak a Rózsavölgyi Szalonban. Az amerikai drámaíró 2014-es romantikus, szórakoztató színműve – azon túl, hogy ajtót nyit az autisták világára – egyben el is gondolkoztat.

Diplomácia ennél komorabb darab. Cselekménye 1944-ben, Párizsban játszódik. A várost irányító Von Choltitz tábornok parancsot kap Hitlertől, hogy aknázza alá és robbantsa fel a francia fővárost. Ugyan kétely és lelkiismeret-furdalás gyötri, de nem lát más kiutat. Egy órával azelőtt, hogy kiadná a végzetes parancsot, egy titokzatos svéd diplomata, Nordling jelenik meg a szobájában, hogy lebeszélje kegyetlen tervének végrehajtásáról.

A Diplomácia feszült lélektani krimi, mely a mindannyiunk számára egyik legégetőbb kérdést járja körül: mit jelent helyesen és emberhez méltóan dönteni az életben.

 

Forrás: rozsavolgyi.hu


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633105825
Megjelenés: 2015-09-16
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Különleges darabok a Rózsavölgyi Szalonban – Őszi bemutatók.