A Pál utcai fiúk legújabb hangoskönyvváltozatát mutatják be a Fókusz Könyváruházban

Vecsei H. Miklós, a zenés darab Nemecsek Ernője és egyben A Pál utcai fiúk hangoskönyv előadója március 21-én (szombaton) 11 órától a budapesti Fókusz Könyváruházban dedikál. A dedikálás előtt a színésszel Balázsy Panna beszélget.

A klasszikusnak számító könyvről

Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Molnár Ferenc világhírű regénye, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül mutatja be, napjainkra mit sem vesztett varázsából: a világon mindenütt érthető és átélhető, több mint száztíz évvel első megjelenése után is friss és érdekes. Készült belőle némafilm és hangosfilm, közel két tucat nyelvre fordították le, és több országban kötelező vagy ajánlott olvasmánnyá tették. A Vígszínház színpadán 2016-os első előadása óta töretlen sikerrel játsszák a regény alapján készült zenés játékot. A regény szereplői, akik Molnár Ferenchez hasonlóan a budapesti Józsefváros szülöttei, ma már valamennyien az ifjúsági irodalom halhatatlan hősei. „Gyerekkorunkban mindannyian olyan bátrak szeretnénk lenni, mint Boka, olyan elszántak, mint Nemecsek, és vágyunk egy helyre, ahol ugyanúgy otthon érezhetjük magunkat, mint a Pál utcai fiúk a grundon. A Móra Könyvkiadó ezúttal hangoskönyv formájában tárja a magyar olvasók elé az eltelt több mint száz évben feledhetetlen klasszikussá vált történetet. A hangoskönyvről Ruff Borbála közölt elemzést január végén az Élet és Irodalom hetilap hasábjain, melyben elismerően szól a színészi tevékenységről: „Nemcsak Nemecsek Ernő általa jól ismert személyiségét adja vissza, hanem az ellenpárok karakterét is megjeleníti, az olyan tulajdonságokat, mint a komolyság, férfiasság vagy akár határozottság.

 

A Pál utcai fiúk – Mi vagyunk a Grund videóklipje a Vígszínház tagjainak előadásában, a Dés–Geszti–Grecsó musical alapján.

 

A bemutatóról
Vecsei H. Miklós, a zenés darab Nemecsek Ernője és egyben A Pál utcai fiúk – hangoskönyv előadója március 21-én (szombaton) 11 órától a budapesti Fókusz Könyváruházban dedikál. A dedikálás előtt a színésszel Balázsy Panna beszélget.

 



A helyszínen lehetőséget biztosítanak a szervezők a hangoskönyv megvásárlására! A rendezvény Facebook-eseménye is elérhető.

 

 

A fejléckép forrása.

 

 

 


MOLNÁR FERENC

Tovább

GRECSÓ KRISZTIÁN

Tovább

Balázsy Panna

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Találkozz Nemecsekkel!