A Magvető Kiadó lesz az Ördögkatlan Fesztivál egyik díszvendége

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált. A művészeti rendezvényen július 31-től augusztus 4-ig négy dél-baranyai településen, Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden várják az érdeklődőket. A rendezvény négy díszvendége a zenében Snétberger Ferenc, az irodalomban a Magvető Kiadó, a színházi területről a Sztalker Csoport és a K2 Színház.

A Magvető Kiadó Kisharsányba hívott szerzői közül Szilasi Lászlóval és Darvasi Lászlóval az irodalmi túlélés témája lesz a középpontban, de ott lesznek a fesztiválon fiatal íróik, Balaskó Ákos, Fehér Renátó, Turi Tímea, Zilahi Anna, továbbá Totth Benedek és Horváth Viktor is. Nádasdy Ádám is felolvas jövőre megjelenő versfordítás kötetéből, mely jövőre jelenik majd meg a kiadó gondozásában, melyben a költő, műfordító a természet és a lélek kapcsolatával foglalkozik majd.

Snétberger Ferenc tanítványaival a nagyharsányi Narancsligetben fog fellépni, triójával a kisharsányi Vylyan Teraszon játszik.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen egy vizsga alkalmából néhány éve megalakult Sztalker Csoport első önálló bemutatóját az Ördögkatlanra időzítette. Mint az egyik alkotó, ifjabb Vidnyánszky Attila elmondta, július 31-én Faulkner Míg fekszem kiterítve című szövegét állítják színpadra. A darab arról szól, miért nehéz most együtt maradniuk az embereknek. Alkotótársa, Vecsei H. Miklós kitért arra, hogy a produkcióban szerepel Törőcsik Mari is, aki felolvasott a regényből és a hangját fogják használni. Osváth Gábor produkciós menedzser megjegyezte, hogy az előadást négyszer adják elő az Ördögkatlanban, ezután vidéken játsszák, a jövő évadtól pedig Budapesten is.
A nagyharsányi Szoborparkba szervezett bemutatót az Ördögkatlan is koprodukciós partnerként jegyzi, akárcsak a K2 Színház Baranyai gyöngyösbokréta című darabját, amely ősztől a MU Színházba kerül.
Idén is lesz Ukrán Udvara Both Miklósnak a nagyharsányi Rácz-házban, ahol négy napon át ezúttal az ukrán falvak tradícióit, ünnepeit mutatják be. Szintén Nagyharsányba, az Aralica Kertbe költözik a Gyerekkert a Pagony Kiadó segítségével, délutánonként ugyanitt horvát, ukrán, moldvai és román táncház lesz. A beremendi Tószínpadon lép fel Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor duója, és itt lesznek színházi előadások is, mások mellett a Miskin herceg a Katona József Színház előadásában, a Gyarmati Fanni naplója, a Kezdhetek folytatódni című Petri-est, a Márai Sándor műveiből készült Hallgatni akartam a Vígszínház produkciójaként vagy az RS9 Színháztól a Kean, a színész.
Érdekes színfoltja lesz a fesztiválnak az Ózd melletti Sajóvárkonyon élő fiatal fiúkból alakult Várkonyi Csibészek, amely egy szabad zenei workshop. Miklósi Ákos, a projekt egyik felkarolója azt mondta, a Várkonyi Csibészek profi zenészeket köt össze hátrányos helyzetű, cigány gyerekekkel, akik ennek segítségével zeneileg és más szempontból is fejlődni tudnak. Ehhez kapcsolódva idén a dél-baranyai térségből, Kákicsból érkező, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tudnak vendégül látni a fesztiválon.

 


A Quimby zenekar Hol volt, hol nem volt című dalának a videóklipje


De sor kerül még a Csík Zenekar és Presser Gábor közös koncertjére, amely augusztus 1-jén lesz a villánykövesdi Teleki Ligetben, továbbá fellép még az Anima Sound System, a Budapest Bár, a Quimby, a Kiscsillag, a Singas Project. A Hungarian Studio Orchestra, a Nemzeti Énekkar tagjaiból álló Katlankórus Haydn Teremtés című oratóriumának magyar nyelvű változatát mutatja be, fellép a belga Circus Marcel Társulat, és több képzőművészeti kiállítás is lesz.

 

Forrás: MTI
Fotó: NOWmagazin

 


Szilasi László

Tovább

DARVASI LÁSZLÓ

Tovább

Turi Tímea

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Itt a 11. Ördögkatlan programja – Sztárvendég a Magvető.