Tíz kiemelkedő nemfikciós könyv az elmúlt huszonöt évből

Az amerikai Slate magazin könyves rovata kiválasztotta az elmúlt 25 év szerintük legjobb, eredetileg angol nyelven íródott, továbbá leginkább a nemfikciós kategóriába sorolható irodalmi teljesítményeit. A szerkesztők főként a riport, a memoár és a tényirodalom területén vizsgálódtak. Az ötvenes listáról – mely egyébként a kronológiai sorrenden kívül nem tartalmaz kiemeléseket – kilenc könyvnek létezik magyar fordítása, az egyetlen kakukktojás Elif Batuman első kötete, mely mégis idekívánkozik, hiszen magyarul éppen most megjelenő regényéhez, A félkegyelműhöz inspirációinak egy részét a szerző a listán szereplő esszégyűjteményéből, illetve Kelet- és Közép-Európában tett utazásaiból is merítette.

Bevezető
A kánon részét képező munkák között a nemfikciós művek általában kisebb helyet foglalnak el a polcon. Míg a memoár műfaja meg tudta vetni a lábát az irodalmi diskurzusban, a valamiféle narratívával rendelkező és a riportszerű nemfikciós kategóriát általában figyelmen kívül szokták hagyni az ítészek. Könnyen a feledés homályába veszhetnek ezek a művek, noha minden bizonnyal megérdemelnék ezek az alapvetően nem szépirodalmi igénnyel létrejövő munkák is azt, hogy bekezdésekben taglaljuk, összegezzük őket. Melyik olvasó ne agyalt volna rajta, kinek ne dobogtatta volna meg a szívét, vagy ne kavarta volna fel a lelkiismeretét egy nemfikciós könyv? Ezeknél a munkáknál nagy az író felelőssége abban, hogy a világ tényeit olyan módon alakítsa, hogy azok értelmet adjanak a káosznak, az olvasóban azt a benyomást keltve, hogy erre semmilyen más, irodalmibbnak titulálható műfaj nem lett volna képes.

A Slate magazin listája az elmúlt negyedszázad angol nyelven írt nemfikciós könyvei közül szemléz gyönyörűen megírt memoárokat, riportkönyveket, esszégyűjteményeket, de útikönyveket, kulturális kritikákat, szenvedélytől túlfűtött tényirodalmat, sőt háztartási ötletgyűjteményt is. Ami mindannyi szövegben közös, az egyrészt az elköteleződés amellett, hogy ami a cselekmény szintjén megtörténik és közvetítődik, az „többnyire igaz”, és az abban való hit, hogy ha mélyre ásunk, akkor találunk legalább egy valóságos és valódi történetet – függetlenül attól, hogy azt valakinek az emlékezetéből, a poros levéltári polcokról, az orosz irodalomból vagy a mumbai nyomornegyedből hívtuk-e elő.
 
 
1. Karen Armstrong: Isten története

Minden ​isteneszmének az ember javát és hasznát kell szolgálnia, s ha erre többé nem alkalmas, lassan elenyészik, feledésbe merül vagy átalakul – ez a gondolat szövi át Karen Armstrong nagyívű, sok tekintetben szubjektív s ugyanakkor mégis akár vallásenciklopédiaként is forgatható munkáját. A szerzőnő izgalmasan mutatja be a korai teremtésmítoszokat, majd azt a folyamatot, ahogy lassanként kialakult az egyistenhit a babiloni fogságban élő zsidók körében. Aztán a zsidó, a keresztény és a muszlim monoteizmus különböző válfajait elemezve Armstrong rávilágít az ember eredendő vallásos tudatára éppúgy, mint e vallásos tudat számtalan árnyalatára és módosulására az egyistenhit négyezer éves története során. S mint könyve utolsó fejezetéből kiderül, korunkban nem kis tétje van annak a kérdésnek, amely a szerzőnő személyes életében is oly sok vívódást okozott; nevezetesen, hogy mi szolgálja inkább az ember üdvét – a megszemélyesített istenkép, a misztikusok szenvedélyesen átélt, de elvolt istene, vagy pedig a filozófusok absztrakt távoli Legfőbb Létezője, mely mindennapos bajainkban immár vigaszt nem nyújthat. Vagy lehetséges-e akár egy isten nélküli erkölcsös világ – azaz, mint Karen Armstrong felteszi a kérdést: »Van-e Istennek jövője?«

(Eredeti megjelenés: 1994, magyar fordításban először: 1996, Európa)

 

A kép forrása.

 

 

2. Jon Krakauer: Út a vadonba

„1990 nyarán Chris McCandless még dicsérettel diplomázott az Emory Egyetemen, majd 1992 áprilisában eltűnt szem elől. Bankbetétjét jótékony célra adományozta, nevet változtatott, és legtöbb személyes tárgyát hátrahagyva új életet kezdett. Stoppal bejárta Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindult északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni. Néhány hónap múlva jávorszarvasvadászok bukkantak rá a tetemére. Mi vezérelte ezt a fiút? Romlatlan idealizmus, csillapíthatatlan kalandvágy vagy önpusztító szándék? Felelőtlen volt, vagy előre nem látott körülményeknek esett áldozatul? Jon Krakauer az oknyomozó riporter alaposságával vázolja fel a tragikus végkimenetelig vezető utat, miközben személyes tapasztalatait is a történetbe szőve megpróbálja megérteni és megértetni az olvasóval hőse gondolatvilágát, tettének mozgatórugóit.

(Eredeti megjelenés: 1996, magyar fordításban először: 2001, Park)

 

A kép forrása.

 

 

3. Alan Weisman: A világ nélkülünk

„A kultúránk, amely az apokalipszis és a romlás igézetében áll, örökké a túlélésre tett kísérleteket hajtogatja, hogy elkerülje a végső összeomlást. De mi lenne, ha az emberiség egyszercsak eltűnne, létezésének teljes apparátusát hátrahagyva, de anélkül, hogy egyetlen élő ember is maradna? Ennek az előfeltevésnek a nyomvonalán Alan Weisman egészen sajátságos megközelítésben tárja elénk az emberiségnek a bolygónkra gyakorolt hatását; s arra buzdít minket, képzeljük magunk elé, milyen lehet a Föld – nélkülünk. Gondolatkísérletét kutatómunkákkal támasztja alá, melyek érintik az épített környezet olyan övezeteit, ahol valamilyen menthetetlen katasztrófa történt a múltban (Csernobil, a koreai demilitarizált övezet stb.). A tudományos újságíró a jelenségeket hétről hétre előrehaladó folyamatokon keresztül, rendkívül érzékletesen mutatja be, attól kezdve, hogy közvetlenül az ember eltűnése után a metróalagutakat elöntő árvizek gyorsan kezdik majd felemészteni a város alapzatát, míg a világ városait ma befedő aszfaltdzsungel szép lassan helyet fog adni a valódi őserdőnek. Weisman megnyugtatja olvasóit, hogy a bolygó ökoszisztémája helyre fog állni, mondjuk az jó kérdés, mennyire hathat megnyugtatóan az emberre egy emberiség nélküli környezet képe: a levegő újra tiszta lesz, a vizek édesek, és az állatok, madarak és rovarok visszavehetik eredeti lakóhelyeiket. A világ nélkülünk egyszerre csodálatos és borzasztó forgatókönyv, amely a fenséges eredeti jelentését eleveníti meg, lélegzetelállító módszertani bravúrt végrehajtva.

(Eredeti megjelenés: 2007, magyar fordításban először: 2009, GABO)

 

A kép forrása.

 

 

4. David Grann: Eldorádó, az elveszett város

„Az egész világ őrá figyelt: Percy Fawcett-tet, az utolsó viktoriánus fölfedezőt a Brit Királyi Földrajzi Társaság támogatta, aki a 20. század első évtizedeiben megszállottan kutatott egy elmélyült ősi civilizáció után az Amazonas dzsungelének mélyén. Éveken át, még akkor is, amikor munkatársai elárulták, az éhség pedig legyengítette, mérgező hangyák és húsevő halak támadtak rá. 57 éves korában a világ elé tárta elképzelését, miszerint Amazóniában létezett egy hatalmas, elfeledett civilizáció, melyet Z-nek nevezett el. Később saját fiát is magával vitte újabb felfedezőútjára, de a kaland végül mindkettejük életébe került: 1925-ben nyomtalanul eltűntek. Többé nem látták őket. David Grann újságíró a legenda nyomába eredt: kiadatlan kéziratokat és leveleket böngészett át, és megjárta az őserdőt is. Felfedezők érdekfeszítő naplóiból és saját kalandjaiból végül összerakta az amazóniai legendát és azoknak a megszállottaknak a történetét, akik az elveszett civilizáció után kutattak. Az őserdő abszurd módon őt is megbabonázta, éppúgy, mint kutatásának alanyát, akinek ez az életébe került. Az élményanyagból készült munka egyszerre ünnepli és figurázza ki Fawcett feljegyzéseit.

(Eredeti megjelenés: 2009, magyar fordításban először: 2009, Athenaeum)

 

A kép forrása.

 

 

5. Rebecca Skloot: Henrietta Lacks örök élete

1951-ben egy 30 éves fekete bőrű nőnél méhnyakrákot diagnosztizáltak a Baltimore-i Johns Hopkins Kórházban. A Henrietta Lacks daganatából biopsziára levett sejteket HeLa sejtekként nevezték el, amelyek később évtizedekig tartó orvosi kutatás alapjául szolgáltak, és gyakorlatilag forradalmasították az orvostudományt: a poliovírus-vakcina, az IVF kezelési technikák és a gén feltérképezésének előrelépései mind a Lacks testéből vett sejtek sikeréhez kapcsolódnak. Több millió dolláros üzletág épült rájuk. Minderről Henrietta gyermekei csak húsz év múlva értesültek. Életük egyszer s mindenkorra megváltozott. Rebecca Skloot sodró lendületű, kifogástalanul dokumentált sikerkönyve erkölcsi, faji és orvosi kérdésekről szól, tudományos felfedezésekről és kuruzslókról. S végül, de nem utolsó sorban egy nőről, Deborah-ról, aki égett a vágytól, hogy minél többet megtudjon az édesanyjáról, akit alig ismert. Miközben a tudományos fejlõdés figyelemre méltó történetét meséli el, szenvedélyesen érvel amellett, hogy az orvostudomány mindig is felhasználta a fekete bőrűek és a szegény, kiszolgáltatott emberek testét. A könyv egy mélyen humánus és kritikus látlelete annak, hogy a folyamatosan zajló technológiai fejlődés milyen közömbös az emberéletek iránt, amely a tudomány előrehaladását biztosítja.

(Eredeti megjelenés: 2010, magyar fordításban először: 2012, Park)

 

A kép forrása.

 

6. Katherine Boo: Az örök szépségen túl

„Az ​örök szépségen túl a Pulitzer-díjas Katherine Boo mérföldkövet jelentő elbeszélő tényirodalmi könyve, amely a huszonegyedik század egyik egyenlőtlenül fejlődött nagyvárosában lakó, jobb életért küzdő családok drámai, néha szívet tépő történetét mondja el. Ez a nagyszerűen megírt, fordulatokban gazdag, magával ragadó eseménysorozat három évig tartó, megalkuvást nem ismerő riportíráson alapszik, és a globális változás és egyenlőtlenség döbbenetes korát emberközelivé, megérthetővé teszi. Annawadi ideiglenesen összetákolt település a Mumbai (1996 előtt Bombay) melletti luxusszállodák árnyékában, és mivel India virágzó fejlődésnek indul, Annawadi lakosait is felvillanyozza a remény. Abdul, egy megfontolt és vállalkozó szellemű, keményen dolgozó muszlim kamasz fiú a gazdagabb emberek eldobált, újrahasznosítható hulladékaiban véli megtalálni a számítását, az elérhető »jómódot«. Asha, egy rendkívül éles eszű asszony, akit a gyerekkorában átélt falusi nyomor súlyosan megsebzett, rátalál egy bizonyos útra, amely a középosztályba vezet: a politikai korrupcióra. Gyönyörű, érzelmekben gazdag lánya – Annawadi »legremekebb teremtése« – egy kis szerencsével hamarosan majd a település első női diplomása lehet. Még Annawadi legszegényebb lakosai – mint például Kalu, a tizenöt éves ócskafémtolvaj – is hisznek abban, hogy a sorsuk nemsokára jobbra fordul, és így megismerhetik azt az életet, amelyet »teljes élvezetnek« neveznek. Abdult, a szemétválogatót azonban egy megrázó tragédia során hamisan megvádolják. Terror és recesszió rázza meg a várost, és az elfojtott vallási, kasztbeli, szexuális, hatalmi és gazdasági gyűlölet brutálissá válik. Amint az igen törékeny egyéni remények összeütközésbe kerülnek a hatalmas globális valósággal, Annawadi lakosainak az elképzelései és bátor próbálkozásai mellett, egy könyörtelen versenyen alapuló kor igazi körvonalai is föltárulnak az olvasó előtt. Az örök szépségen túl című könyv okos belátással, humorral és az emberi kapcsolatok iránti mély együttérzéssel belevonja az olvasót egy sebesen változó korba, közvetlenül a huszonegyedik század egyik rejtett világába, és olyan emberek életébe, akiket nem lehet elfelejteni.

(Eredeti megjelenés: 2012, magyar fordításban először: 2013, Maxim)

 

A kép forrása.

 

 

7. Andrew Solomon: Alma a fájától

„Az ​alma nem esik messze a fájától – tartja a mondás –, de mi van akkor, ha ez mégsem igaz? Andrew Solomon egy évtizeden keresztül írta korszakalkotó művét, amely olyan szülőkről és gyermekeikről szól, akik különböznek az átlagtól. A több mint háromszáz meginterjúvolt család között akad, amelyik a siketséggel, más a Down-szindróma vagy az autizmus kihívásaival szembesül; de csodagyerek is felbukkan a könyv szereplői között, ahogyan olyan is, aki erőszakban fogant, vagy idővel ráébredt, hogy nem a biológiai neméhez tartozik. Ezek a tulajdonságok és körülmények látszólag elválasztják egymástól az alanyokat, a családok azonban számos közös tapasztalaton osztoznak – ugyanabban az örömben és bánatban, a kirekesztettség érzésében. A szülők számára minden esetben megválaszolandó kérdés, hogy képesek-e elfogadni a gyermeküket, és ha ez megtörtént, hogyan segíthetik őt a fejlődésben, a kiteljesedésben, abban, hogy boldog felnőtt váljon belőlük. Ám ennek ellenkezőjére is akad példa: olyan szülő-gyermek kapcsolatra, amelyben válaszként végül az elutasítás születik meg. Az Alma a fájától őszinte, felkavaró könyv, amely a tradicionális értelemben vett család fogalmát gondolja újra, miközben nem hallgatja el a különbözőség árnyoldalait sem. Az utóbbiak ellenére mégis minden egyes sorából sugárzik az elköteleződés, a tolerancia, az elfogadás és a szeretet.

(Eredeti megjelenés: 2012, magyar fordításban először: 2017, Libri)

 

A kép forrása.

 

 

8. Elizabeth Kolbert: A hatodik kihalás

Az ​elmúlt félmilliárd évben öt nagy kihalási hullám söpört végig a Földön, ötször történt már meg, hogy drámai módon csökkent a fajok száma. Manapság, ha összeillesztjük a világ minden tájáról szinte naponta érkező híreket, rájöhetünk, hogy a hatodik kihalás napjait éljük. És a felelősség ezért minket, embereket terhel. Nem hivatkozhatunk aszteroida-becsapódásra, vulkáni tevékenységre, kontinensvándorlásra. Nem, mi magunk pusztítjuk a világot. Ugyanakkor sokan sokat tesznek, hogy megmentsék, amit csak lehet. Elszánt biológusok gyűjtik össze, gondozzák és szaporítják az arany csonkaujjú békákat Panamában, a szumátrai orrszarvút európai és amerikai állatkertekben, a hawaii varjút Kaliforniában. Ausztrália partjainál egymást váltó tudóscsoportok dolgoznak a korallok fennmaradásáért. Tudatos lények először (és valószínűleg utoljára) tapasztalhatnak meg ilyen ritka földtörténeti eseményt. Az emberiség öröksége a hatodik kihalás lesz… amely már el is kezdődött. Elizabeth Kolbert sok különböző tudományos műhelyt járt végig – városokban, múzeumokban, az Andok erdeiben, az Amazonas mentén. Első kézből szerzett tapasztalatait a régebbi kihalások nyomaival vetette össze, és kiválasztott egy tucat fajt, amelyeken bemutatja a közelmúltat, a jelent és a jövőt.

(Eredeti megjelenés: 2014, magyar fordításban először: 2016, Európa)

 

A kép forrása.

 

 

9. Helen Macdonald: H, mint héja

„Helen Macdonald kislány korában elhatározta, hogy solymász lesz: megtanulta a rejtélyes szakkifejezéseket, és elolvasta a mesterség klasszikusait. Évekkel később, amikor az édesapja meghalt, s őt letaglózta a bánat, fejébe vette, hogy felnevel egy héját, Mabelt. Elszántan látott neki a nehéz és különös feladatnak: a vad és szabad állat idomításának. A H, mint héja könyörtelenül őszinte beszámoló a gyásszal való megbirkózásról. Emlékekről szól, a természetről, és arról, hogy miként lehet összebékíteni az elmúlást az élettel és a szeretettel. A fájdalom öntörvényű, akarata van. Ráveti magát az egyetlenre, a többi érzéket háttérbe szorítja. Intenzitása figyelmeztet: az élet úgy csap le, mint a héja. A veszteség megszelídíthetetlen. Nem csupán élvezetes olvasmány, de arra is rámutat, hogy egy ragadozó madár társ lehet, mert a szerető gondoskodás állatot és embert egymás szövetségesévé teszi.

(Eredeti megjelenés: 2015, magyar fordításban először: 2016, Park)

 

A kép forrása.

 

 

10.  Elif Batuman: The Possessed (Ördögök)

„A török származású amerikai író, aki cikkíróként dolgozott többek között a The New Yorkernek, a Harper’s Magazine-nak és a London Review of Booksnak is, összehasonlító irodalomtudományból doktorált a Stanfordon, szakterülete az orosz irodalom volt. A listán szereplő (debütáló) könyvének címét is Dosztojevszkijtől kölcsönözte, az Ördögökben az orosz irodalomról és az orosz olvasmányélményeiről szóló esszéit gyűjtötte össze. Rajongása az orosz irodalomért és egyáltalán az 'oroszságért' mint olyanért, amit ő egyszerűen »misztifikációként« nevez, vagy »a félig érthetőség érzetével« jellemez, kétségbevonhatatlan. Ebben a kitűnő esszégyűjteményben leírja különleges helyeken tett utazásait, például a nagy íróóriás, Lev Tolsztoj egykori birtokán, vagy Üzbegisztánban, vagy egy kolostorban az Adriai-tenger valamelyik szigetén, esetleg egy magyarországi nyári tábor kellős közepén. Kutatása egy élethosszig tartó folyamatnak tűnhet, ami arra irányul, hogy megragadja a grandiozitást, a melankóliát, és talán mindenekelőtt az abszurdot mint hangulati minőséget. Disszertációjában a vizsgált orosz regényeket egy »kétfenekű könyveléshez« hasonlította, de egy Tolsztoj-konferencián bizonyos dokumentumok alapján azt is megszellőztette, hogy az író gyilkosság áldozata lett. Habár Batuman Ördögökje csekély mértékben járul hozzá a dosztojevszkiji életmű megértéséhez, annyira szórakoztató a könyv, hogy a végén ez a része nem is fogja érdekelni az olvasót.

(Eredeti megjelenés: 2010, nincs még magyar fordítása)

 

A kép forrása.
 

 

10+1. Elif Batuman: A félkegyelmű

„1995, Harvard Egyetem. A török szülőktől származó Selin elsőévesként találkozik először az e-maillel. A kezdő orosz szemináriumon megismerkedik egy magyar matematikushallgatóval, és minél több levelet vált vele, annál jobban belehabarodik. Plátói érzései még arra is ráveszik, hogy a nyári szünetben Ivan után utazzon Magyarországra, és egy kis Heves megyei faluban angolt tanítson a helyi gyerekeknek. Selin a magyar vidéken egy kitömött menyét szobatársa lesz, megismerkedik a Mátra Múzeum mamutjával, és egy életre megjegyzi, hogy tejföllel minden étel finomabb. A félkegyelmű fanyar humorú történet a felnőtté válás kihívásairól és egy lányról, aki viccesebbnél viccesebb helyzetek során tanulja meg, hogyan teremthet a leírt és a kimondott szó különböző valóságokat. »Magyarország egyre inkább olyannak tűnt, mintha a Háború és békét olvasnám: ötpercenként új szereplők bukkantak fel, szokatlan nevekkel és jellegzetes beszédmóddal, és egy darabig figyelni kellett rájuk, még ha többé nem is jelentek meg a könyvben.«

Batuman címválasztása nem véletlen. A félkegyelművel nem az volt a célja, hogy újraírja Dosztojevszkij könyvét, bár van némi hasonlóság hőse, Selin és Miskin herceg között, hiszen Miskin is egy tanácstalan fiatal, aki sokat töpreng azon, hogyan lehet jól élni az életet. Bár a regényében Ivan, a plátói szerelem a Dosztojevszkij-rajongó, Batuman szerint Selinre van nagyobb hatással az orosz író, hiszen a lány is külső és belső hangok dialógusaként érzékeli a világot. Szerinte Selinnek folyamatosan egy lélektani regény pörög a fejében, és hogyan is lehetne lélektani regényt írni Dosztojevszkij nélkül.

(Eredeti megjelenés: 2017, magyar fordításban: 2019, Magvető)

 

A kép forrása.

 

 

 

 

A fejléckép forrása.

Forrás: Slate

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631439434
Megjelenés: 2019-11-19
méret: 125 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633552582
Megjelenés: 2016-04-13
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634053514
Megjelenés: 2016-03-21
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
tovább ►
ISBN: 9789635309689
Megjelenés: 2012-02-27
tovább ►
ISBN: 9789632520278
Megjelenés: 2009-12-04
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
tovább ►
ISBN: 9789632930220
Megjelenés: 2009-11-09
méret: 230 mm x 150 mm x 25 mm
tovább ►
ISBN: 978963538156
Megjelenés: 2007-09-27
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2019-11-11 09:52:00

Könyvterápia, avagy melyik klasszikus regény olvasásába kezdjünk a hideg napokon?

Tovább
MINDENNAPI
2019-11-12 16:07:03

Ősi válaszok mai kérdésekre – Boldizsár Ildikó: Mesék a csodakertről

Tovább
INTERJÚ
2019-11-18 15:36:45

„A lányom hamarabb kezdett írni, mint én” – Interjú Nyáry Lucával és Krisztiánnal

Tovább

„Melyik olvasó ne agyalt volna rajta, kinek ne dobogtatta volna meg a szívét, vagy ne kavarta volna fel a lelkiismeretét egy nemfikciós könyv?”

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem