Kilenc könyvtipp tiniknek

Tavaly nyáron volt húsz éve, hogy megjelent a Harry Potter és a bölcsek köve első kiadása Angliában. A varázslótanoncról szóló történet újra trendivé tette az olvasást. Fiatalok milliói várták az új részek megjelenését, és kaptak rá az olvasásra. A sorozat áttörtést hozott. Hollywoodi producerek azóta könyves toplistákon tartják vigyázó szemüket. Olyan sikeres produkciók készültek könyvek alapján, mint Peter Jackson Középföldén játszódó (A hobbit, A Gyűrűk Ura) filmjei, a Trónok harca és a Szolgálólány meséje című sorozat vagy a The Witcher című számítógépes játék. Alább összegyűjtöttük napjaink legmenőbb ifjúsági könyvsorozatait!

http://goodstuff.hu/wp-content/uploads/2017/10/promo324073602.jpg

 

1. J. K. Rowling Harry Potter könyvei

Minden tinédzsernek el kell olvasnia ezeket a könyveket, melyek amellett, hogy kalandos utazásra csábítanak, segítenek megbirkózni a gyerekkor és a kamaszkor nehézségeivel is. Hiszen varázsvilág ide vagy oda, Harry, Hermione, Ron hétköznapjai nagyon is hasonlók a muglik hétköznapjaihoz. Ajánljuk, hogy az egyébként szuper filmek előtt olvasd el a könyveket, mert így lehet egy saját Roxfortod, amitől kár lenne megfosztanod magad!

 

A sorozat kötetetei:
Harry Potter és a bölcsek köve
Harry Potter és a Titkok Kamrája
Harry Potter és az azkabani fogoly
Harry Potter és a Tűz Serlege
Harry Potter és a Főnix Rendje
Harry Potter és a Félvér Herceg
Harry Potter és a Halál ereklyéi

 

 https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BMTI5ODAzNzY3Ml5BMl5BanBnXkFtZTcwODc1NzIyMw@@._V1_SY1000_CR0,0,1519,1000_AL_.jpg

 

2. Jeff Kinney Egy ropi naplója könyvei

Kiskamaszoknak szól Jeff Kinney könyvsorozata, mely vicces, könnyed stílusban beszél a gyerekek főbb problémáiról: az iskolai beilleszkedésról, az identitáskeresés, és a családról. Naplószerű bejegyzéseket vicces rajzok teszik még élvezetesebbé. A sorozat már a tizenkettedik kötetnél tart (plusz két kiegészítő kötet), így akár egész nyáron át kitarthat, és ha könyvek megvoltak, jöhetnek a filmek!

 

A sorozat kötetei:
Egy ropi naplója
Rodrick, a király
Az utolsó szalmaszál
Kutya egy idő
A rideg való
Négy fal között
A harmadik kerék
Pechszéria
A nagy kiruccanás
Régi szép idők
Dupla para
Lépjünk le!

Egy ropi filmes naplója (kiegészítő kötet)

Egy ropi filmes naplója – A következő fejezet (kiegészítő kötet)

 

 https://i2.wp.com/www.howtoread.me/wp-content/uploads/2017/10/Percy-Jackson.jpg?fit=1280%2C450

 

3. Rick Riordan Percy Jackson sorozata

Amikor mitológiáról beszél az iskolában, elnyomott ásítások, unott tekintetek néznek vissza a tanárokra, viszont ha a ugyanezek a diákok Percy Jackson regényeket olvasnak, csillogó szemmel mesélnek a görög istenekről. Rick Riordan humorral és élvezetes cseleményszövéssel nyerte meg ifjú olvasóit. Sorozatai népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a Percy Jackson és az olimpusziak valamint Az Olimposz hősei már több magyar kiadást is megélt. A szerző folyamatosan bővíti univerzumát. A görög és latin mítoszok mellett Kane krónikák címmel az egyiptomi istenekról is ír, sőt felkért egy fiatal írónőt, Roshani Chokshit, hogy írjon a hindu mitológiáról.

 

Percy Jackson és az olimpusziak:

A villámtolvaj
A szörnyek tengere
A titán átka
Csata a labirintusban
Az utolsó olimposzi

 

Az Olimposz hősei:

Az elveszett hős
Neptunus fia
Athéné jele
Hádész Háza
Olimposz vére (magyarul még nem jelent meg)


Percy Jackson és a görög istenek (kiegészítő kötet)
Percy Jackson görög hősei (kiegészítő kötet)

 

Andrzej Sapkowski egyik novellája így elevenedik meg a videójátékban

 

4. Andrzej Sapkowski Vaják könyvei

A lengyel fantasy író nyolcrészes sorozatának főhőse, Ríviai Geralt a huszon- és tizenéves férfiak körében az egyik legnépszerűbb képzeletbeli karakter. Hírnevét egy számítógépes játéknak, a The Witchernek köszönheti, mely világszerte töretlen népszerűségnek örvend. Geralt egy morálisan bizonytalan világban él, ennek ellenére saját következetes etikai törvényeit követi. Sapkowski sokat merít a fantasy atyjának J. R. R. Tolkiennek a munkásságából, mindemellett erősen hatottak rá a lengyel történelem és a szláv mitológiából is. Könyvei fantasy rajongóknak kötelezők!

 

A sorozat kötetei:
Viharidő (előzmény)
Az utolsó kívánság
A végzet kardja
Tündevér
A megvetés ideje
Tűzkeresztség
Fecske-torony
A tó úrnője

study nerd spectacles eyeglasses glasses geek

5. Holly Smale Geek Girl sorozata

Van egy tizenhatéves lány, aki nem olyan mint a többiek. Folyton izgul, listákat gyárt, és nem utolsó sorban okos, nagyon okos, sőt még szép is. Mit tehetnének vele a többiek: kiközösítik. Ám egy napon felfedezi egy modellügynök, és a lány fényes karriert fut be. Kalandok, szerelmek, utazás, azaz minden benne van könnyed, vicces olvasmányos stílusban, ami egy kamasz lányt érdekelhet.

 

A sorozat kötetei:
A lány, akit soha senki sem vett észre
A lány, aki mindig mindent félreért
A lány, aki távolról tökéletes
A lány, aki ragyogni akart
A lány, aki előtt nincs akadály
A nagy finálé

 http://4.bp.blogspot.com/-Z4fyfaHIZ68/UOnM1B_CgUI/AAAAAAAAA_s/l535EnFoMzM/s1600/23805_382866996860_267220531860_4463527_1801063_n.jpg

6. Leiner Laura Szent Johanna gimis könyvei

Ami a Harry Potter volt a nagyvilágban, az Leiner Laura Szent Johanna-sorozata volt Magyarországon. Évről évre egyre több olvasót hódít meg sikersorozata, mely úgy szól a magyar tizenévesekhez, ahogy senki más. Ismeri a nyelvüket, a problémáikat, ráadásul remek mesélő is. A könyveket nemcsak lányoknak ajánljuk.

 

A sorozat kötetei:
Kezdet
Együtt
Egyedül
Barátok
Remény
Ketten
Útvesztő
Örökké

 

https://hetediksor.hu/wp-content/uploads/2015/11/hunger_games_mockingjay_part_2-katniss_everdeen-jennifer_lawrence-movie-4k.jpg

 

7. Suzanne Collins Éhezők viadala trilógiája

Az éhezők viadala tette széles körben újra népszerűvé a disztópiákat, melynek most aranykorát éljük. Megjelenését követően gombamód jelentek meg a klónjai. Ez a társadalomkritikus ifjúsági regénysorozat, felforgatta a világot. Katniss Everdeen személyében pedig lányok világszerte kaptak egy olyan mintát, aki egyszerre érzékeny, nőies, de ugyanakkor rendkívül erős és bátor.

 

A sorozat kötetei:
Az éhezők viadala
Futótűz
A kiválasztott

 

http://m.blog.hu/po/popkult/image/konyv/rn.jpg

 

8. Rólad/Neked sorozat

Idén indította útjára új sorozatát a Menő Könyvek, melyben tizenéves szerzők írnak tizenéveseknek. Eddig három kötet jelent meg, melyekben leginkább az a közös, hogy frissek, izgalmasak. Bencze Blanka Pulcsiban alszom regénye egy  anorexiával küzdő lányról, Horányi Hanna Zelma Egy év, tíz hiba könyve egyszerűen csak a kamaszlétről szól, míg Király Anikó regénye, a Strand, papucs, szerelem egy klasszikus nyári romantikus regény, melynek főhőse egy tinédzser lány.

 

http://poluscentermozi.hu/cache/images/127/screenshot_1200x590.jpg?1516631917

 

9. James Dashner Útvesztő trilógiája

Az Útvesztő-trilógia izgalmas, letehetetlen young adult sorozat, amelyben a kalandokon és a nyomozáson van a hangsúly. A köteteket olvasva izgulhatunk a hősökért, akik az egyik megoldhatatlannak tűnő helyzetből csöppennek a másikba, miközben próbálják megérteni a történések mozgatórugóit. Egyszóval ez a könyv azoknak szól, akik egy pörgős, fordulatos olvasmányra vágynak.

 

A sorozat kötetei:
Halálparancs (előzmény)
Lázkód (előzmény)
Az útvesztő
Tűzpróba
Halálkúra

 

H. Nagy Ilka

 Fotó: freepik.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634035084
Megjelenés: 2018-06-30
méret: 215 mm x 135 mm x 25 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155653087
Megjelenés: 2016-06-17
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634030003
Megjelenés: 2014-09-15
méret: 135 mm x 215 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155049675
Megjelenés: 2012-02-23
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630810807
Megjelenés: 2011-07-22
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632450810
Megjelenés: 2008-12-12
méret: 204 mm x 136 mm
Ez is érdekelhet:

INTERJÚ
2017-11-21 15:04:44

Önismeret minden napra, avagy határidőnapló másképp

Tovább
MINDENNAPI
2018-07-19 15:59:39

A női lét kilenc fordulópontja – Bánhalmi Norbert: A nő világa

Tovább
HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább

Könyvek, amiket el kell olvasnod húszéves korod előtt.



Hozzászólás írása:




Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem