Kihirdették az Aegon Irodalmi Díj 2020-as rövidlistáját

Az Aegon Művészeti Díj Magyarország legrangosabb, független, nettó hárommillió forint pénzjutalommal és több tízmillió forint értékű médiamegjelenéssel járó magánalapítású elismerése, az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza. Az Aegon Magyarország emellett ingyenesen letölthető középiskolai tancsomagokat készít, saját íróportré filmjeivel és estjeivel jelen van a fesztiválokon, valamint a fontos kulturális események támogatójaként közel viszi közönségéhez az irodalmat.

A rövidlista előzményei

2020-tól annyi változás lépett életbe, hogy első körben egy 7 fős szakértői testület döntötte el, melyik az a 20 alkotás az előző év kortárs magyar szépirodalmi terméséből, amelyik érdemes lehet az elismerésre. E szakmai testület tagjai online felületen adták le voksaikat, így alakult ki a mezőny. A második fordulóban, azaz egészen február 26-ig 5 fős zsűri állította össze az 5 könyvből álló shortlistet, és ők döntenek a 3 millió forintot elnyerő alkotásról is. A zsűri tagjai ennek megfelelően Fáy Miklós kritikus, Lévai Balázs rendező, producer; Ott Anna irodalomszervező, Szabados Ágnes műsorvezető és Széchenyi Ágnes irodalomtörténész.

 

A shortlist tagjai fülszöveggel és videóajánlókkal

Barnás FerencÉletünk végéig (Pesti Kalligram)

„Az idegösszeroppanásából felépült filozófiatörténész, aki gyerekkoráról írt regényével, az Ontogeneával szépíróként is bemutatkozik a közönség előtt, beleszeret egy nála jóval fiatalabb antropológusnőbe. Szerelmük eksztatikus, de betegség árnyékolja be. Két hónappal a regény megjelenése után a férfi idős anyja meghal, és erről a családja nem értesíti. A temetésen gondol először arra, hogy az anya nem rákban hunyt el, ahogy az a halotti jelentésben állt. Megpróbálja összerakni a szálakat. Minél kétségbeesettebben kutatja, valójában mi történt, annál sötétebb családi titkokra derül fény. Miközben lélegzet-visszafojtva követjük a tizenegy tagú család drámáját, a mai Magyarország politikailag és kulturálisan megosztott világa is kirajzolódik előttünk. Az Életünk végéig könyörtelen szembenézés döntéseink és tetteink következményeivel. E felkavaró regény nemcsak szeretetteljes részvéttel, de humorral is ábrázolja az esendőségükben is rokonszenves szereplőket. Lehet, hogy a legmélyebb fájdalmaikra mégis van ellenszer?"

 


Csabai László: A vidék lelke (Magvető Könyvkiadó)

„Csabai László pár éve sikeresen honosította meg irodalmunkban a »duovella«, vagyis a páros novella műfaját. Azóta továbblépett: új kötete hármas történeteket, »triovellákat« tartalmaz. A triovellák részei úgy kapcsolódnak egymáshoz, ahogy a kirakós darabjai. Legtöbbször az elsőben elkezdett történet folytatódik, és a főhős új s még újabb történelmi korban vagy helyzetben találja magát. Előfordul, hogy valamilyen közös motívum kapcsolja össze a résznovellákat, esetleg ugyanazt a történést látjuk három eltérő szemszögből, a la A vihar kapujában. Az első pillantásra egyszerű életeknek így soha nem látott mélységei tárulnak fel, miközben az olvasót rendre meglepetések érik. S bár a nemritkán humoros történetek alapvetően a realizmus jegyében fogantak, olykor felvillan bennük egy kis fantasztikum is."



Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb (Magvető Könyvkiadó)

„Harag Anita történetei ismerős helyzeteket mutatnak meg váratlan szempontokból. Valaki nyelvismeret nélkül próbál helytállni egy multicégnél, valaki a halott apja után próbál rendet rakni annak házában, valaki a demens nagyanyjával próbál szót érteni. A rokonok érthetetlenek, a kapcsolatok keserédesek. Harag Anita 1988-ban született Budapesten. 2018-ban Petri György-díjat kapott. Ez az első kötete."

 


Láng Zsolt: Bolyai (Jelenkor Kiadó)

„Amikor megszülettél, azt gondoltam, te fogod a régi és az új világot összekötni, te leszel a híd a sötét szakadék fölött. Még most is ebben a reményben gondolok rád. Tudom, hogy feladataid vannak, ne tedd tönkre magad...
A fenti sorokat Bolyai Farkas írja fiának, a szintén matematikus Bolyai Jánosnak. Az ifjabb Bolyai a regény címszereplője, a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje, mert nemcsak a nemeuklideszi matematika megalkotása fűződik a nevéhez, hanem zeneelméleti munkáiban is korszakos felfedezéseket tett, melyeket a korabeli tudományos körök hitetlenkedve fogadtak. Miközben kibontakozik előttünk egy bonyolult apa-fiú kapcsolat, s tanúi lehetünk egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, aközben a történet másik szálán épp az ő rendkívüli életét és kéziratos hagyatékát tanulmányozza napjainkban Láng Zsolt regényének író hőse, aki ösztöndíjasként egy svájci kolostorban tölti napjait. A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír zűrzavaros kupaca vezeti – hol részesei vagyunk keletkezésüknek, hol kiderül róluk, hogy szerzőjük halála után évtizedeken keresztül gondatlanul hányódtak, bizonyos lapjai gyújtósként végezték, egyik-másikkal ablakot is pucoltak.
Időben és térben váltakozó fejezetek között két férfi élete tárul fel előttünk, míg az egyik révbe ér, a másik „a reménytelenség lavináját húzta, vonta, robbantotta, idézte, rántotta magára.

 


Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt (Magvető Kiadó)

„Nádasdy Ádám versei úgy szólnak hozzánk, ahogy a barátainkkal beszélgetünk: amikor váratlanul elmondanak valami bizalmasat, és mi tudjuk, hogy most a legtöbb, amit tehetünk, ha meghallgatjuk őket. Csakhogy Nádasdy verseinek olvasásával nem is a szövegekkel, de magunkkal vagyunk figyelmesek: ha odafigyelünk rájuk, magunkról tudhatunk meg valami bizalmasat. A Jól láthatóan lógok itt egy megkapóan eleven verseskönyv a villanófényként felragyogó felismerésekről."

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635180769
Megjelenés: 2020-02-27
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438840
Megjelenés: 2019-10-04
méret: 125 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631439489
Megjelenés: 2019-10-01
méret: 125 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634681311
Megjelenés: 2019-09-23
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438604
Megjelenés: 2019-06-03
méret: 174 mm x 103 mm x 8 mm

NÁDASDY ÁDÁM

Tovább

BARNÁS FERENC

Tovább

LÁNG ZSOLT

Tovább

Csabai László

Tovább

Harag Anita

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

A Magvető három, a Jelenkor és a Kalligram egy-egy jelölttel képviselteti magát.