Kicsoda az a Maja Lunde? – Németország 5 legnépszerűbb könyve

2017-ben Németországban Maja Lunde, Dan Brown, Ken Follett és Daniel Kehlmann könyveit vásárolták a legtöbben.

Maja Lunde A méhek története (Die Geschichte der Bienen) című regénye volt Németország legkeresettebb könyve. Eredetileg 2015-ben adták ki Norvégiában, és a Szövetségi Köztársaságban március óta 350 000 példány kelt el belőle a Media Control szerdán közzétett Börsenblatt des Deutschen Buchhandels rangsora szerint. A magyar fordítás a Cser Kiadó gondozásában várható márciusra, az írónő pedig a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Magyarország vendége lesz.
Maja Lunde első felnőtteknek szóló regénye a klímaváltozással kapcsolatos mű, egy olyan világról, ahol nincsenek méhek. A könyv három méhtartó történetét meséli el. Egyet a múltból, egyet a jelenből és egyet a jövőből, akinek meg kell küzdenie a globális vészhelyzettel. A szerző már írt nyolc gyerek- és tinikönyvet illetve filmforgatókönyveket a Norvég TV-nek.
A könyvet a listán szorosan követi Dan Brown Eredet című művelődéstörténeti krimije, melyben ismét Robert Langdont követhetjük nyomon, ezúttal Barcelonában. A harmadik helyen a német szépirodalom fenegyereke, Daniel Kehlmann legújabb könyve a Tyll című regény áll. A könyv a harmincéves háború alatt játszódik, melyet történészek gyakran párhuzamba állítanak az első és második világégéssel, és azt vizsgálja, hogy a háború milyen pusztítást okoz az ember lelkében. Kehlmann 2006-os könyve A világ fölmérése a legtöbbet eladott német nyelvű könyv Patrick Süskind Parfümje óta, amit 1985-ben adtak ki.
A negyedik helyen Elena Ferrante Briliáns barátnőm című kötete áll, továbbá a szerzőnek két másik könyve is felkerült a Nápolyi regények sorozatból a Media Control által összeállított top 25-ös listába.
Az ötödik helyen Ken Follett regénye A tűzoszlop áll. A vaskos könyv a 16. századi vallási küzdelmekről szól, és szerte Európában zajos sikert aratott.
Érdekes lenne látni, hogy egyes kötetekből hány példány kelt el, de sajnos a Media Control rangsorolása nem tartalmaz pontos értékesítési adatokat.

Forrás: dw.com
Fotó: majalunde.com

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632785325
Megjelenés: 2018-02-23
méret: 169 mm x 239 mm x 32 mm

Dan Brown

Tovább

Daniel Kehlmann

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Csak Németországban több mint 350 000 példány kelt el tavaly a méhek kipusztulásával foglalkozó regényből.