Itt vannak a tavasz első könyvei – 12 márciusi könyv

Márciusban véget ér a könyves uborkaszezon, a nyomdagépek szüntelenül zakatolnak, és napról napra egyre több újdonság kerül a könyvesboltokba. Hogy a válogatást segítsük, összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

A szerkesztőségben vonzódunk mindenhez, ami kortárs, főként ha magyar. Legyen szó zsánerirodalomról, gyerekkönyvről vagy szépirodalomról, mert úgy hisszük, hogy minden ilyen könyv egy kicsit nekünk és rólunk szól. Épp ezért nagy öröm, hogy Grecsó Krisztián új regénnyel jelentkezik, melyben a 80-as évek Magyarországára repít minket, Szegedre, ahol egy általános iskolás kislány történetébe nyerhetünk bepillantást. Az előzetes híradások alapján, aki megvásárolja a Vera című vadonatúj Grecsó regényt, intenzív érzelmekre, olvasmányos szövegre és súlyos mondanivalóra számíthat.

 

Grecsó Krisztián új regényének trailere.

 

Ha már kortárs és szépirodalom, akkor mindenképp a figyelmetekbe szeretnénk ajánlani négy márciusban megjelenő világirodalmi alkotást is. Elsőként a Szülőföld című kötetet, melyet régi favoritunk, Roberto Bolaño jegyez, akinek neve talán már sokak számára ismerősen cseng, ugyanis 2666 című regényét az év regényének választotta 2016-ban a Könyvesblog. Másodikként a Nobel-díjas Coetzee egyik legfontosabb regényét, „a zsarnokság örök jelenvalóságáról és a civilizáció máza alatt lüktető, állati brutalitás mélyen emberi voltáról” szóló A barbárokra várvát. Harmadikként Cecelia Ahern harminc, nőkről szóló novellát tartalmazó Üvöltés című kötetét, mely gondolatébresztő olvasmánynak ígérkezik. Végül pedig a Nápolyi regények szerzőjének, Elena Ferrantének 1992-es regényét, a Tékozló szeretetet. Ez a kötet a Nápolyi regényekhez hasonlóan egy női sorstörténet, melyből egy anya és lánya kapcsolat színét és fonákját ismerhetjük meg. Szívszorító, ugyanakkor nagy műgonddal felépített és megírt történet!

 

Ferrante regényéből 1995-ben Mario Martone rendezett filmet, melyet Cannes-ben Arany Pálmára is jelöltek.

 

Akik könnyedebb olvasmányra vágynak, azoknak sem kell aggódniuk, ugyanis számos remek könyv várható a tavasz első hónapjában. Sajnos a hónap végéig kell várnunk David Baldacci Amos Decker-sorozatának harmadik részére, a Kiútra, melyben a rendkívüli emlékezőképeséggel rendelkező Amos csapatával egy különös, majdhogynem érthetetlen gyilkosság ügyében kezd el nyomozni. A hónap közepén érkezik Katherine Webb új történelmi regénye A rejtekhely, mely izgalmas olvasmánynak ígérkezik. Fiatal lány hősei 1922 forró nyarán egy wiltshire-i faluban történt gyilkosság elkövetőjét próbálják megtalálni, ám kutakodásuk során szembesülniük kell a múlt sötét titkaival. Végül napokon belül kézbe vehetjük a Rejtő Jenő kiadatlan művei sorába illeszkedő Fuss vagy fizess című kiadványt, mely a Szerencsés utat című két felvonásos Rejtő-színmű teljes anyagát tartalmazza, valamint annak operett szövegkönyvét is, melyhez Rejtő az alapváltozatot dolgozta át úgy, hogy főleg a humoros részeket tartotta meg, azonban a szituációkon, a helyszíneken és a szereplőkön változtatott.

 

Fotó: pxhere.com

 

Egyre többet kerül szóba a nagy adatkezelő cégek elmúlt években napvilágra került adatkezeléssel való visszaélése kapcsán, hogy mennyire fontos, hogy vigyázzunk a digitális lábnyomunkra. Valószínűleg, ha kézbe vesszük a Seth Stephens-Davidowitz új kötetét, a Mindenki hazudik – Az vagy, amire klikkelsz című ismeretterjesztő kiadványt, még inkább fontolóra vesszük, mit hagyunk a neten magunk után. A szerző a Big Data segítségével alkot valós képet arról, hogy milyenek is vagyunk mi tulajdonképpen. Sokkoló, de tanulságos olvasmány lesz.
Ha azonban szemünket a Földről inkább az ég felé szegeznénk, mindenképp szerezzük be az angol asztronauta, aki 185 napot töltött az űrben, Tim Peake új könyvét. A szerző tavaly egy csodálatos fotóalbummal örvendeztette meg a magyar olvasókat, melyben rácsodálkozhattunk bolygónk rettentő szépségére, idén pedig Csillagközi kérdezz-felelekkel érkezik, melyből elsőkézből mesél az űrhajósok életéről: a kiképzéstől a kilövésig, az űrsétáig és a visszatérésig.

 

„Ezt kívánja ugyanis a főszereplő kisfiú, a tizenegyéves Sam, amikor hullócsillagot lát, és szerencsétlenségére kívánsága teljesül...” / Illusztráció David Baddiel Mindennap szülinap című kötetéből.

 

De a gyerekek sem maradnak olvasnivaló nélkül márciusban. A legkisebbekenk egy klasszikus mesekönyv új kiadását, egy csupaszív orvos, Doktor Hű De Fáy történeteit ajánljuk. Kalandjai biztosan elbűvölik a mai gyerekeket is, hisz nemcsak ért az állatok nyelvén, de bármikor átszeli az óceánt és akár Afrikáig is elmegy, ha szükség van rá.

Iskolásoknak szól David Baddiel új ifjúsági regénye, a Mindennap szülinap. Baddiel ezúttal is kényelmetlen témát választott. Azzal a gondolattal játszik el, és ugyan ki ne tette volna, hogy mi lenne, ha minden nap születésnapunk lenne. Ezt kívánja ugyanis a főszereplő kisfiú, a tizenegyéves Sam, amikor hullócsillagot lát, és szerencsétlenségére kívánsága teljesül...

 

H. Nagy Ilka és Hományi Péter

Borítófotó: pixabay.com


tovább ►
ISBN: 9789633554968
Megjelenés: 2019-04-01
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634522478
Megjelenés: 2019-03-27
méret: 197 mm x 140 mm x 34 mm
tovább ►
ISBN: 9789632938684
Megjelenés: 2019-03-27
méret: 200 mm x 125 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636766559
Megjelenés: 2019-03-22
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634036364
Megjelenés: 2019-03-21
méret: 280 mm x 217 mm x 16 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634036067
Megjelenés: 2019-03-18
méret: 197 mm x 129 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155783401
Megjelenés: 2019-03-18
méret: 230 mm x 150 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937793
Megjelenés: 2019-03-14
méret: 183 mm x 124 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634522379
Megjelenés: 2019-03-05
méret: 197 mm x 137 mm x 25 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938745
Megjelenés: 2019-03-05
méret: 200 mm x 127 mm x 27 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155662720
Megjelenés: 2019-03-04
méret: 183 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438291
Megjelenés: 2019-03-01
méret: 197 mm x 125 mm x 20 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Grecsótól Rejtőig – Márciusi újdonságok.