Filmek, amiket el is olvashatsz mielőtt megnézed a moziban

Hollywoodban már évek óta trend a bestsellerek filmadaptációja. Most összegyűjtöttünk hat filmet, amiből hamarosan film készül.

Stephen King  Tűzgyújtó című 1980-as sci-fi és horror regényét már 1984-ben egyszer már filmre adaptáltak, de most új feldolgozás készül az Universal Pictures stúdiójában. A rendezéssel Fatih Akin (Soul Kitchen, A másik oldal) díjnyertes német filmest bízták meg. A történet egy különleges tűzgyújtóképességgel rendelkező kislányról, Charlie-ról szól, akit el akar rabolni egy titkos kormányügynökség, hogy fegyverként használják rendkívüli adottságát.



A Tűzgyújtó 1984-es adaptációja, a kilencéves Drew Barrymore-ral a főszerepben.


Nicola Yoon Minden, minden című young adult bestselleréből tavaly nagy sikerű filmadaptáció került a moziba, és most a sikeren felbuzdulva, a szerző második regényéből A Nap is csillagból is mozifilmet készítettek azok a stúdiók, akik Yoon első könyvéből forgattak filmet. Mutatjuk az előzetest!

 
 
 A Nap is csillag előzetese.

 

Hamarosan kiderül, hogy miképp beszél el mozgóképen egy levélregényt Hollywood, ugyanis film készül Mary Ann Shaffer és Annie Barrows Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című történetéből. A Lily James főszereplésével készült film magyar bemutatójáról még nem tudni semmit, de talán van remény, hiszen a könyv a Park Kiadó gondozásában nálunk is megjelent.

A kötet cselekménye 1946 ​januárjában játszódik. A Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

 

A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című film előzetese.

 

Aki kedveli Jane Austen és a Brontë testvérek regényeit nem fog csalódni Luisa Mary Alcott történeteiben sem. Érzelmes hangvételű elbeszéléseiben női sorsokat mutat be. A Kisasszonyok  című regénye angol nyelven egy igazi klasszikus. Különös ízét az adja, hogy a szerző saját gyermekkori élményein alapul.
A történetből több filmadaptáció is készült, a legemlékezetesebb talán az 1994-es változat Winona Ryderrel, Susan Sarandonnal és Christian Bale-lel. A könyvből idén is készült egy feldolgozás, mely napjainkba emeli át a történetet.

 

A Kisasszonyok 2018-as adaptációjának előzetese.

 

Jenny Han young adult bestsellere egy olyan lányról szól, aki szerelmes leveleket ír különböző fiúknak, de sosem adja fel azokat. Azzal a céllal teszi, hogy megszabaduljon a szerelem érzésétől, és nyugodtan élhessen tovább. Azzal azonban nem számol, hogy a megírt leveleit, melyeken gondosan félretesz, valaki feladja majd.

 

A fiúknak, akiket valaha szerettem című film előzetese.

 

Látványos film készült Philip Reeve Ragadozó városok című disztópikus fantasy regényéből, mely egy olyan világban játszódik, ahol a városok nem földrajzi fogalmak többé, hanem életveszélyes, gigantikus gépek, melyek mozognak, sőt harcolnak is! A nagyobb városok bekebelezik a kisebbeket, hogy az erőforrásaikra tehessék a kezüket. Az előzetest látva, gyönyörű filmre számíthatunk, ugyanakkor a történet meglehetősen sablonosnak és egyszerűnek tűnik.

Nem véletlenül, a mozit A Gyűrűk ura filmek alkotói készítették, bár ezúttal szerepet cseréltek, míg Peter Jackson a forgatókönyvet jegyzi, addig a rendezői székbe Christian Rivers (A Gyűrűk ura és A hobbit filmek forgatókönyvírója) ült.

 

A Ragadozó városok előzetese.

 

Kevin Kwan 2013-ban megjelent hihetetlenül vicces, szupergazdag, Szingapúrban élő kínaiakról szóló könyve nemzetközi bestseller lett. Nem csoda, hogy az álomgyár is lecsapott a sztorira. A filmet vászonra egy kevéssé ismert rendező, Jon M. Chu álmodta. A Kőgazdag ázsiaik című könyv magyarul a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg.

 

A Kőgazdag ázsiaiak előzetese.

 

Forrás: 24.hu / index.hu


tovább ►
ISBN: 9789630992718
Megjelenés: 2018-06-28
méret: 210 mm x 150 mm x 15 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634065029
Megjelenés: 2017-12-31
tovább ►
ISBN: 9789632673004
Megjelenés: 2016-08-31
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
tovább ►
ISBN: 9789630786843
Megjelenés: 2010-10-05
méret: 200 mm x 122 mm x 32 mm
tovább ►
ISBN: 9789635308859
Megjelenés: 2010-04-15
méret: 210 mm x 135 mm x 25 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Hét könyv, amiből hamarosan film készül.