Valahol a távoli sztyeppén az utolsó sztálini évtized elején egy fogolytáborban élt az „ismeretlen” Ivan Gyenyiszovics Suhov; az ő egyetlen napjának részletes krónikája a kisregény. Egyetlen teljességgel szokványos napjáé, amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg halleves a reggeli, mint szokott lenni; a rabokat létszámba veszik és motozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen; dúl az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásás kondér körül, ahogy megannyi napon, héten, hónapon, éven át… A büntetések és a még mindig megszokhatatlan megaláztatások sem súlyosabbak, mint máskor. Vagyis tengeti a tábor a maga emberlét alatti életét, melynek inkább csak a külsőségeit szabályozza az őrség, valódi törvényeit a sajátos fogolylét alakítja, amely ugyan sokszor kegyetlen, mégis emberarcúbb, mint a személytelen világ, amely ide küldte őket. A látszatra jelentéktelen, epizódszerűen és időrendben egymásra következő események nem pusztán – epikai értelemben – illusztratív értékűek és funkciójúak, hiszen Szolzsenyicin minden, apró-cseprőséget megjelenítő mondata magában hordozza a műnek is koherenciát adó legnagyobb borzalmat jelentő mondandót: a végeérhetetlen rabságban megáll az idő, egyszerűen nincs is már jelentősége, értelme. S hogy ebben a szigorúan időszerkezetű elbeszélésben a túlélésre összpontosító hős és fogolytársai számára ennyire megszűnhet az idő fogalma, ez az ellentmondás hordozza igazán a regény valódi jelentését: a diktatúra embertelenségét, a kegyetlen tekintetnélküliség következményeinek látleletét. A hétköznapi szenvedés ábrázolásakor az író nem infernális kínokat jelenít meg, „csupán” leírja az ötdekás zabkásaadagokért folyó közelharcot, a darabka szalonnával megvesztegethető brigádparancsnokok részrehajlását, az életben maradáshoz minimálisan szükséges feltételek megannyi részelemét és a túlélés egyéni manővereit, a rabok szívszorítóan leleményes ügyeskedését. Eszköztelen, ám markánsan rideg realizmussal szól tehát az író egyetlen napról, amely magában hordozza az ártatlanokra kiszabott büntetésidő végtelenségét, így mondva ítéletet minden megalázó, személyiséget megnyomorító, életet ellehetetlenítő diktatúrára.
A kisregénynek – tagadhatatlan irodalomesztétikai értékén túl – dokumentumjelentősége is van, hiteles híradás az ötvenes évek szibériai lágereiről.
A börtönőrök szobája
Prevozné Balogh Irén – Rostás Gábor: Gulag – Számontartva
Dr. Balogh Istvánt a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem teológiai hallgatójaként 1941. november 1-jén szentelték pappá Budapesten. Először Szerencsen és Sátoraljaújhelyen volt hitoktató. Egy teológia tanári állást utasított vissza, amikor a tábori lelkészi szolgálatot választotta. 1944-ben behívták tábori lelkésznek. Az orosz fronton legfontosabb feladatának a halottak nemzetiségre való tekintet nélküli eltemetését és a dögcédulák összegyűjtését tartotta. 1945 májusában szovjet fogságba esett, számos orosz lágerban megfordult. Nem engedelmeskedett annak a parancsnak, hogy a fogolytábor területén tilos gyóntatnia, miséznie, tilos a haldoklókat, a betegek szentségében részesíteni, a halottakat egyházi szertartással temetni. Kitartó jellemének híre terjedt, és nemcsak fogolytársai, de rabtartói is tiszteletben tartották személyét. Rettenthetetlen jellemének bizonyítéka, hogy méteres hóban, mínusz 40 fokos hidegben temette a halottakat, és ha kellett, a latrinaárokban állva gyóntatta a hadifoglyokat. A táborban társaival együtt többször éhségsztrájkkal vívták ki a hadifogolyjogokat és a misézés lehetőségét is. Amikor az utolsó transzporttal 1951-ben hazakerült, a szabadság helyett újabb két és fél évig az ÁVH börtöneiben „vendégeskedhetett”. Ott válogatott kínzásokkal gyötörték. Az ellene készített koncepciós perben pedig azzal vádolták, hogy a lágerben a Vatikán számára kémkedett.
Bognár Zalán: „Málenkij robot” – 100 000 civil elhurcolása Budapestről és környékéről
Bognár Zalán történész, egyetemi docens, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának alelnöke. A „málenkij robot”-ról szóló több mint hétszázoldalas kötet amellett, hogy tisztázza azt, hogy honnan ered a kifejezés és mit jelent, elmondja annak a több mint 300 ezer 13-76 éves kor közötti civil lakos történetét, akiket ítélet nélkül hurcoltak el több éves szovjetunióbeli kényszermunkára, azaz „málenkij robot”-ra. A könyv átfogóan, egyúttal részletes alapossággal mutatja be a Gulag mindennapjait, esetenként kitérve egy-egy emberi sorsra a szakirodalom felhasználásával és a korabeli dokumentumok, valamint a túlélők százai vallomásainak hitelességével.
