Ezeket fogjuk olvasni, amíg a tavaszra várunk – 9 februári könyv

Február a szeretet, a szerelem és az olvasás hónapja. Évek óta Bálint, azaz Valnetin napon, február 14-én rendezik meg a Nemzetközi Könyvajándékozási Napot (International Book Giving Day). Ilyenkor érdemes átfésülni a könyvtárunkat, hátha akad egy két könyv, amelyet továbbadhatunk, elajándékozhatunk másoknak, akik örülnének neki, illetve be is szerezhetjük a tavaszváró olvasmányainkat. Mi kilenc ígéretes könyvet mutatunk nektek, hogy segítsünk a választásban.

Nem meglepő, hogy a Művelt Nép Kiadó A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van című könyv sikerén felbuzdulva körülnézett a nemzetközi piacon olyan önsegítő bestsellerek után kutatva, melyek boldogabbá, teljesebbé teszik életünket. Így bukkantak egy francia írónő, Véronique Maciejak első regényére a Ne várd meg, amíg elvonul a vihar, tanulj meg táncolni az esőbenre, melynek főhőse Emma – a szerzőhöz hasonlóan – rádiós műsorvezető. A lány imádja a munkáját, és minden idejét a kis helyi rádióállomásnak szenteli, mégsem léptetik elő. Épp kezd eltűnődni, hogy mi értelme erőfeszítéseinek, amikor egy interjú révén találkozik a karizmatikus Julien Vascosszal, a felnőtté válásról szóló regények sikeres szerzőjével. Julien arra kéri, vegyen részt egy személyre szabott, virtuális life coach kísérletben...

David Attenborough-t nem kell bemutatni a hazai közönségnek. Évtizedek óta ő az egyik legjobb, legismertebb természetfilmes. Munkáit minden generáció imádja, legutóbbi alkotása, a Planet Earth II pedig minden idők legnézettebb természettudományos dokumentumfilm-sorozata lett. Februárban könyvesboltokba kerülő Egy ifjú természettudós történetei – Állatkerti gyűjtőutak című kötetében fiatalon tett világ körüli útjáról számol be, melynek során ritka és különleges állatokat gyűjtött a Londoni Állatkert számára. Minderről filmet is készített a BBC-nek, mellyel tulajdonképpen megalapozta későbbi karrierjét. A könyv több mint huszonöt éve, 1993-ban megjelent már magyarul Titokzatos állatok nyomában címen, ám most a szerző új előszavával, új fordításban, némileg átdolgozott tartalommal és frissített képanyaggal vehetjük kézbe.

 

Cameron Post rossz nevelése című Sundance-nagydíjas film előzetese.

 

A Sundance Filmfesztivál nagydíját elnyerő Cameron Post rossz nevelése című film alapjául szolgáló regény főhőse egy tizenéves lány, akinek szülei egy autóbalesetben váratlanul meghalnak. A lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés, hogy sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson. Ám Cam a szülei halálát követően a mélyen vallásos nagynénjéhez és jó szándékú, de reménytelenül régimódi nagyanyjához költözik. A Montana állambeli Miles Cityben a túlélés két legfőbb alapszabálya: olvadj be, és hagyj békén másokat! Cam mindkettő tökéletes szakértője lesz – de az érzéseit és vágyait nem tudja magában elfojtani.

Egy napon a kisvárosba költözik Coley Taylor, a gyönyörű és hibátlan cowgirl, aki az iskola legmenőbb srácának a barátnője. Coley és Cam között váratlan, intenzív barátság alakul ki, amely, úgy tűnik, akár több is lehet, mint barátság... De amikor ez már-már reális lehetőséggé válik, Cameront hideg zuhanyként éri a felismerés: csúnyán elárulták. Nagynénje drasztikus lépésre szánja el magát annak érdekében, hogy helyrehozza az unokahúgát – az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont bentlakásos nevelőprogramjába küldi őt...

Steve Berry, a történelmi thriller nagymestere Cotton Malone-sorozatának nyolcadik részében, a Királyi fortély című regényében a volt amerikai ügynök egy több évszázados rejtélyt nyomába ered. A tét nem kicsi, nem elég, hogy fia élete is veszélybe kerül, ráadásul a lappangó titok alapjaiban rendítheti meg Nagy-Britannia királyságának intézményét. Gyilkosok, árulók, kémek és egy titkos társaság veszélyes tagjainak gyűrűjében találja magát, és csak józan eszében és szívében bízhat. Steve Berry, a történelmi thriller nagymestere egy tudós alaposságával bogozza ki múltbéli események, legendák korunkig ható szövevényét.

Még mindig sokan hiszik azt, hogy le kell mondanunk arról, akinél az orvosok rákos megbetegedést diagnosztizálnak, pedig a betegség legyőzhető, és rengetegen sikerrel birkóznak meg vele. Két természetgyógyász, Mark Stengler és Paul Anderson A rák gyógyulásának újabb lehetőségei című könyvben található világos és érthető tanácsai átfogó segítséget nyújthatnak a rákos betegeknek, illetve azoknak a szakembereknek, akik újabb integratív kezelési módokat keresnek. A két szakember leírásából megismerhetjük a különböző ráktípusokat és azok kialakulásának okait, megtudhatjuk hogyan segíthet a rák megelőzésében és kezelésében a helyes táplálkozás, és azt is, hogy mik a legalaposabban tanulmányozott étrend-kiegészítők és rákkezelési módok, továbbá  kitérnek arra, hogy milyen természetgyógyászati terápiák és természetes megoldások léteznek a kemoterápia és a sugárkezelés mellékhatásainak kezelésére. A két elismert orvos, oktató és szakíró könyve nemcsak a betegeknek, hanem hozzátartozóiknak is hasznos olvasmány lehet.

 

Legendás állatok Grindelwald bűntettei című film magyar nyelvű előzetese.


J. K. Rowling rajongóit a könyvkiadás elkényezteti, rendre jelennek meg a különféle Harry Potter-univerzumhoz kapcsolódó könyvek. Ugyanakkor fájó hiányt jelenthet sokak számára, hogy a Harry Potter és a Halál ereklyéi óta nem született regény, mellyel visszatérhetnénk Roxfortba. A Legendás állatok filmsorozat második epizódjának forgatókönyve sem tölti be ezt a hiátust, ugyanakkor lapjait forgatva legalább visszatérhetünk Rowling csodálatos, meglepetésekkel és varázslattal teli káprázatos világába. Nem mellesleg pedig a Grindelwald bűntettei J. K. Rowling második eredeti forgatókönyve, olyan meglepő adalékokkal szolgál a Harry Potter-történetekhez, amelyek minden bizonnyal nagy örömet szereznek úgy a könyvek, mint filmek rajongóinak.

 

A Valós halál című tévésorozat előzetese.

 

A Valós halál című sorozat volt talán a tavalyi év legemlékezetesebb tévés produkciója. A Netflix gyártásában készült sorozat számos rajongót szerzett maguknak a regényeknek is. A magyar olvasók februárban vehetik kézbe a trilógia befejező kötetét, a Dühöngő fúriákat, melyben Takeshi Kovacs újra Harlan Világán jár, ahol nem mással, csak saját magával kell megküzdenie.

Mosonyi Alíz Boltosmesék című kötete egy igazi klasszikus, tele vicces, elgondolkodtató szövegekkel és grafikákkal. Egy kompakt, felejthetetlen élmény, melyet most a Magvető Zsebkönyvtár sorozatának legújabb köteteként vehetünk kézbe. A szépiroldalom és az igaz történetek, memoárok, életrajzok kedvelőinek ajánljuk Catherine Millet művészettörténész, a modern képzőművészettel foglalkozó Art Press folyóirat főszerkesztője önéletrajzának harmadik kötetét a Féltékenységet, mely kíméletlen őszinteséggel vall a zöld szemű szörny természetéről egy házasság válsága kapcsán. Arról a csaknem három évig tartó, pánikrohamokkal teli, álmatlan, dühös időszakról, amelynek során pontosan tisztában volt vele, hogy nincs joga féltékenynek lenni, mégsem tudott tenni ellene.

 

H. Nagy Ilka – Hományi Péter

Borítófotó: pxhere.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155905353
Megjelenés: 2019-03-29
méret: 200 mm x 125 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438314
Megjelenés: 2019-02-27
méret: 197 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634067511
Megjelenés: 2019-02-22
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631439038
Megjelenés: 2019-02-19
méret: 145 mm x 90 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633246214
Megjelenés: 2019-02-13
méret: 200 mm x 150 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634194989
Megjelenés: 2019-02-13
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635299218
Megjelenés: 2019-02-06
méret: 235 mm x 155 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632932132
Megjelenés: 2019-02-05
méret: 200 mm x 125 mm x 35 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Február a szeretet, a szerelem és az olvasás hónapja – 9 könyvújdonság.