Ezek a könyvek mentek a legjobban az Ünnepi Könyvhéten

Múlt hét csütörtökön kezdődött, és tegnap ért véget az év legfontosabb könyves eseménye, a 90. Ünnepi Könyvhét. A Líra Csoport kiadói már el is készítették az eladások alapján az összesítéseiket, melyből kiderül, mely könyvek voltak a legnépszerűbbek. Eláruljuk, hogy Závada Pál regényét, a Weiss Manfréd örököseinek az SS-szel kötött alkujának hátterét bemutató Hajó a ködben című kötetet vették meg a legtöbben.

1. Závada Pál: Hajó a ködben – Magvető

2. Tóth Krisztina: Fehér farkas – Magvető

3. Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt – Magvető

4. Grecsó Krisztián: Vera – Magvető

5. Spiró György: Egyéni javaslat – Magvető

6. Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem – Magvető

7. Körkép 2019 – Magvető

8. Kálmán Olga: Szeretemország – Beszélgetőkönyv Márki-Zay Péterrel – Athenaeum

9. Bodor Ádám: Sehol – Magvető

10. Szép Versek 2019 – Magvető

11. Schein Gábor: Megleszünk itt – Magvető

12. Diplomaták mesélik – Corvina

13. Finy Petra: Óvodások kézikönyve – Manó Könyvek

14. Katona József: Bánk bán – Eredeti szöveg Nádasdy Ádám prózafordításával – Magvető

15. Szvoren Edina: Verseim – Magvető

 
Mint látszik, az Ünnepi Könyvhét a kortárs szépirodalom ünnepe, amikor elsősorban az írók, az olvasók és a kiadók személyes találkozásán van a hangsúly. A Líra Csoport sikerlistáját így a Magvető Kiadó kínálata uralta: a 15 cím közül mindössze 12 a szépirodalomi címeiről ismert kiadó gondozásában jelent meg. Az Athenaeum, a Corvina és a Manó Könyvek mindössze 1-1-1 címének sikerült betörnie a kortárs magyar regények, verseskötetek közé.

 

Fotó: Nyárádiné Török Eszter - Líra Könyv Zrt.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632939254
Megjelenés: 2019-06-14
méret: 200 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438550
Megjelenés: 2019-06-13
méret: 174 mm x 123 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9770454424196
Megjelenés: 2019-06-11
méret: 184 mm x 123 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9770586378190
Megjelenés: 2019-06-11
méret: 184 mm x 123 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438567
Megjelenés: 2019-06-07
méret: 197 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438543
Megjelenés: 2019-06-05
méret: 184 mm x 123 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634036418
Megjelenés: 2019-06-04
méret: 196 mm x 196 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438604
Megjelenés: 2019-06-03
méret: 170 mm x 100 mm
tovább ►
ISBN: 9789631365832
Megjelenés: 2019-05-21
méret: 197 mm x 140 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438574
Megjelenés: 2019-04-16
méret: 190 mm x 120 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438369
Megjelenés: 2019-04-04
méret: 184 mm x 123 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438291
Megjelenés: 2019-03-01
méret: 197 mm x 125 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435375
Megjelenés: 2019-02-19
méret: 123 mm x 184 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436631
Megjelenés: 2018-06-04
méret: 120 mm x 190 mm
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2018-09-19 15:15:00

52 fontos könyv a világirodalomból – Karafiáth Orsolya listája

Tovább
HÍREK
2019-08-22 11:38:02

Barack Obama nyári olvasmánylistája

Tovább
INTERJÚ
2019-08-26 17:43:02

„Élet a lovak igézetében” – Interjú Nele Neuhausszal ifjúságiregény-sorozata kapcsán

Tovább

Ezek voltak a Líra Csoport legnépszerűbb könyvei az Ünnepi Könyvhéten.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem