Catherine Millet három élete

Catherine Millet egy modern képzőművészettel foglalkozó folyóirat, az Art Press főszerkesztője, a geometrikus absztrakció kiváló szakértője. Nevezetes műve, a Catherine M. szexuális élete azt adja, amit ígér: a szerző hűvös műkritikusszemmel elemzi saját szerelmi életét, és igyekszik megtalálni a lehető „legpontosabb, legigazabb szavakat” egy olyan téma leírására, ami sok ezer éve izgatja az alkotókat.

Catherine M. szexuális élete című könyv francia kiadása / Fotó: zakhor-online.com

Következő, Féltékenység című művében az analízisen átesett Catherine Millet próbált a végére járni a paradoxonnak: hogy élhet át féltékenységet valaki, aki – a kölcsönös beleegyezés és a másik szabadságának tiszteletben tartása mellett – senki elé nem állít, és magára nézve sem fogad el korlátokat.
Nehéz feladatokat tűz ki maga elé, és azért tudja őket megvalósítani, mert maximális becsületességre törekszik. Nem könnyíti meg a saját dolgát, nem keres kibúvókat, személytelenül, szinte szenvtelenül figyeli saját magát. A felnőtt a felnőttet.
Igen ám, de mi történik, amikor ugyanez a felnőtt gyermekkori önmaga felé fordul, ahogy az Álomba illő gyermekkor című könyvében teszi? Ellágyul-e a tekintete?
A háború után vagyunk, nemrég kezdődött az úgynevezett „harminc dicsőséges év”, ám ebből a dicsőségből nem sok fény árad a kis Catherine nem valami jómódú, kispolgári családjára: a titkárnő anya, Simone elhidegült férjétől, az autókereskedő Louis-tól, miután az hazatért a hadifogolytáborból. Öten élnek egy szűkös, kétszobás lakásban a Bois-Colombes nevű párizsi külvárosban: a házaspár, az anyai nagymama, maga Catherine, valamint erőszakos és szeszélyes természetű öccse, Philippe, aki egy házasságtörő viszonyból született.
A szülők közös térben, de lényegében külön élnek, a gyerekekkel felváltva foglalkoznak hétvégénként, és egyetlen dolog köti őket össze: az ellenségeskedés. A kis Catherine mesés gyerekkor híján az álmodozásba, az irodalom és a filmek díszletei közé menekül.

Az írói tekintet figyelmes, részvevő kameraként követi a gyermek Catherine-t: rögtön a legelején premier plánban látjuk, ahogy megismerkedik újszülött öccsével, majd megjelenik előttünk maga a külváros, Bois-Colombes, a sötét utca, ahol a bérház áll, amelyben a család él, az utcán álló egyetlen fa, majd látjuk a kislányt, ahogy elindul az iskola felé. Catherine Millet-t minden művében a tér és az embernek a térben elfoglalt helye foglalkoztatja: az őt körülvevő tér változásán keresztül követhetjük a gyermek Catherine és vele együtt minden gyermek felnövésének és megszabadulásának – Catherine esetében tragédiákkal szegélyezett „megszabadulásának” – történetét. De nem hideg, tárgyilagos leírásokkal van dolgunk: az író aprólékosan részletező, mágikus tekintetével sötét tündérmesévé alakítja gyermekkorát, és Marcel Proust Combray-ává a nyomasztó külvárost, Bois-Colombes-ot.
A szociológiai erényeket felmutató Álomba illő gyermekkor egyszerre személyes vallomás Catherine Millet gyermek- és kamaszkoráról, és alapos, mélyenszántó elemzés, amely segít megérteni a gyermekkor félelmeit és a kamaszkor kétségeit.

Tótfalusi Ágnes
Borító: laregledujeu.org

A cikk eredetileg a Magvető Magazin 2018. tavaszi-nyári számában jelent meg.