2017 legjobb hazai lektűrjei

A nemzetközi lektűrökről már olvashattok az oldalon, most a hazai szórakoztató irodalom legjobbjait gyűjtöttük egy csokorba.

1. Vavyan Fable: Galandregény

Vavyan Fable regényeit évről-évre nagy várakozás előzi meg. Aztán a megjelenést követően vannak olvasók (ahogy lenni szokott egyébként minden sikeres, évek óta pályán lévő írónál), akik fanyalognak. Akik szerint régen minden jobb volt. Akik mondogatják, hogy már a jó öreg Meseanyó sem a régi. Aztán valahogy mégis elfogynak a könyvek, újabb rajongói lesznek az életműnek, a könyv pedig a hazai sikerlisták élére kerül.
A Galandregényben egy Fable korábbi könyveiből már ismerős karakter, Martin kerül a középpontba. Kerül mellé „tökös” csaj, szemét főnök, egy csomó terrorista. Így már minden adott ahhoz, hogy kezdődjön a kaland, folyjon a vér és sziporkázzon a szerző. Változtak az arányok – talán kicsit több a vér és az akció – a korábbi könyvekhez képest, újdonságként pedig aktuálpoltikai vonatkozások jelennek meg a szövegben.
Hogy a végeredmény mennyire tetszik, az gyomor és ízlés kérdése. Hisz van, aki az Újházi tyúkhúslevesbe annyi Erős Pistát tesz, hogy az már paradicsomlevesnek tűnik, van, aki csak egy késhegynyit tesz bele, azokról nem is szólva, akik nem szeretik a csipős ételeket.

 

2. Leslie L. Lawrence: Matrjoska és az őrült szerzetes I-II. és 3. Leslie L. Lawrence: Ördögtojások I-II.
Lőrincz L. László új regénysorozatot indított az idén. A Fabergé-tojások kétszer két kötete rögvest listánk élmezőnyében landolt. Magyarország egyik legnépszerűbb írója ezúttal is a korábbiakhoz hasonló elmekből építi tovább univerzumát. Nincsenek nagy meglepetések: Lawrence-t továbbra is imádják a nők, és kerülik a golyók, a könyveket lapozva újra varázslatos és csodaszép tájakra juthatunk el, és a kötetek végére minden bűnös elnyeri méltó jutalmát. Kell ennél több?

 

4. Náray Tamás: Zarah
Az ismert divattervező önéletrajzi ihletésű regényével lopta be magát az olvasók szívébe. A fiatalemberről szóló kötet után most egy lány történével örvendeztet meg minket. Zarah Winter szerető családba, fényűző körülmények és csodás műkincsek közé született, ám a 30-as évek Németországában mindent el kell veszítenie. Az asszony sorsa mentén kibontakozik a huszadik század és egy család története is, mely számtalan tanulságot és meglepetést tartogat.

 

5. Fábián Janka: Az utolsó boszorkány történetei
Fábián Janka minden bizonnyal időutazó, vagy ha nem, akkor borszorkány. És ha boszorkány, akkor van egy jósgömbje, amivel képes visszatekinteni a múltba. Hogy miért? Egyrészt mert varázslatosan ír, elbűvöli olvasóit, akik újabb és újabb könyveket akarnak, másrészt mert hihetetlenül sokat tud a múltról. Az utolsó boszorkány történetei egészen a tizennyolcadik század végéig repítenek vissza bennünket az időben, amikor az utolsó boszorkányüldözési hullám Magyarországon is végigsöpört. Egy pékmester lányának a történetét ismerhetjük meg, aki egészen magasra jut, bejárása lesz a királyi udvarba, sőt Mária Terézia őt választja javasasszonynak.

 

6. Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál

Szentesi Éva első, önéletrajzi, vallomásos, a rákbetegségéről szóló könyve után napjaink Magyarországán játszódó novelláskötettel jelentkezett. A tömör, rövid történetek szereplői jellemzően nők, melyekben lehetséges női sorsok, szerepek rajzolódnak ki. Ettől függetlenül ez a kötet nemcsak nőknek szól. A nemi szerepeket, a nők helyezetét a két nem együtt alakítja. Megkérném a kedves urakat ezért, hogy olvassanak, nőket, és így talán önmagukat is jobban megismerik. A könyvről recenziónkat itt olvashatjátok.


Önkényes és vitatható minden siker-, toplista. Mi mégis erre vetemedtünk. Mentségünkre szóljon, hogy mindezt a lira.hu éves fogyása alapján tettük, tehát valójában, ez a vásárlók, azaz a ti listátok. Mi csak annyiban voltunk önkényesek, hogy a ranglistából témájuk, jellegük szerint különböző csoportokat hoztunk létre. Eddig a nemzetközi lektűrökről írtunk, a cikket itt találjátok.

Fotó: Leslie L. Lawrence hivatalos oldala


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155781032
Megjelenés: 2017-11-13
méret: 200 mm x 122 mm x 40 mm
tovább ►
ISBN: 9789634332169
Megjelenés: 2017-11-07
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639300743
Megjelenés: 2017-11-02
méret: 200 mm x 122 mm x 27 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632936093
Megjelenés: 2017-09-15
méret: 125 mm x 30 mm x 200 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155611780
Megjelenés: 2017-05-15
tovább ►
ISBN: 9789633105726
Megjelenés: 2016-06-01
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Már Meseanyó se a régi? Vagy mégis?