Tudtad, hogy 300 vadló él Hortobágyon? – Film készült róluk

Hét évvel a nagy sikerű és világszerte húsz országban díjazott Vad Magyarország – A vizek birodalma című alkotását követően a Hortobágyon élő vadlovakról szóló egész estés természetfilmmel jelentkezik idén Török Zoltán. A Hortobágyon élő vadlovak életét bemutató nagyszabású természetfilm magyar-német-osztrák-svéd koprodukcióban készül, a tervek szerint 2020-ban mutatják be. A mozis verzió mellett egy rövidebb tévéfilmváltozat is tervben van.

Több év tervezés és előkészítés után tavaly ősszel, pontosan egy éve kezdte el Török és stábja a vadlovakról szóló filmjének forgatását. A nagyszabású természetfilm a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és nemzetközi társproducerek részvételével készül. A forgatás épp a felénél tart, így az alkotók készítettek egy kis ízelítőt az eddigi felvételek felhasználásával.

A csapat már 140 napot forgatott a hortobágyi pusztán és legalább ennyi van még hátra a terepen ahhoz, hogy bemutassák a főszereplő vadlovak és a körülöttük élő vadállatok rejtett életét. A film története egy Przevalszkij-ló csikó életét követi végig a születéstől kezdve. Az ő szemén keresztül láthatjuk majd a csapatában lejátszódó drámákat, és azt, hogyan változik évszakról évszakra a puszta.

A természetfilm teasere.

 

A Hortobágyi mese operatőre Jan Henriksson és a rendező-producer Török Zoltán, a vágó Hargittai László, a hangmérnök Várhegyi Rudolf.
   
Török Zoltán és alkotótársai újszerű természetfilmes látásmódjukkal és lenyűgöző képi világukkal 2011-ben nagy sikert értek el Vad Magyarország – A vizek birodalma című alkotásukkal. A film kimagasló eredményt ért el moziforgalmazásban és világszerte húsz országban díjazták rangos nemzetközi filmfesztiválok.

 

 

Vad Magyarország - A vizek birodalma egyébként épp a napokban került fel az IndaFilmre,

ahol teljes egészében meg lehet nézni. Török Zoltán korábbi munkái közül a Vidrasors és a Termiklovagok is fent van az IndaFilmen.

 

A Hortobágyi mese  egy csikó életét követi végig a születéstől kezdve, az ő szemén keresztül láthatja majd a közönség a csapatában lejátszódó drámákat, valamint a puszta változását évszakról évszakra.
Török Zoltán rendező szerint „a Hortobágy annyira unikális táj gazdag állatvilággal, ami megérdemel egy egész estés mozit. Mint mondtam, elég sokáig kerestük a főszereplőt, a casting során szóba kerültek például a sakálok is. A vadlovakra aztán azért jutott a választás, mert az élőhelyük a Hortobágy kellős közepén van és ott gyakorlatilag a hortobágyi állatvilág képviselői javarészt megfordulnak és közvetlen interakcióba kerülnek a vadlovakkal, ami már nagyon érdekes adalék. És a kutatások alapján kiderült, hogy a Przsevalszkij-lovaknak elég gazdag és változatos szociális életük van, ami filmen nagyon érdekes” – fejtette ki a rendező.

 

mindennapkonyv.hu / MTI / index.hu

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634035664
Megjelenés: 2023-03-28
méret: 270 mm x 220 mm x 30 mm
tovább ►
ISBN: 5997931787535
Megjelenés: 2018-10-17
méret: 580 mm x 290 mm
.
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631363289
Megjelenés: 2015-10-28
méret: 205 mm x 203 mm x 14 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

„...a casting során szóba kerültek például a sakálok is” – Hortobágyon forgatott a Vad Magyarország stábja