Scorsese DiCaprióval egy könyv sorozatadaptációján dolgozik
Leonardo DiCaprio és Martin Scorsese tévésorozatot készít Eric Larson Az Ördög a Fehér Városban című könyvéből, amely az 1890-es években játszódik a világkiállítást rendező Chicagóban, ahol egy sorozatgyilkos szedi áldozatait.Larson történelmi tényeken alapuló, regényes formában megírt bestsellerének filmes jogait 2010-ben vette meg DiCaprio, akkor még azzal a szándékkal, hogy játékfilm lesz belőle, ám a filmterve nem jött össze, azonban 2015-ben Scorsese is bekapcsolódott az előkészületekbe, így végül tévésorozatként valósul meg a könyv adaptációja – számolt be minderről a Variety.com. Scorsese és DiCaprio összeszokott páros, már számos filmen dolgoztak együtt, köztük a New York bandái, az Aviátor, A tégla, a Viharsziget és A Wall Street farkasa című alkotásokon. Ez lesz a hetedik közös produkciójuk.
Az Ördög a Fehér Városban az 1893-as chicagói világkiállítás megrendezésének körülményeit meséli el, Daniel H. Burnhammel, a korszak zseniális építészével a középpontban. A kiállítás felülmúlta a híres párizsit, és biztosította Amerika helyét a világban. Ekkor bukkant fel az első dokumentált amerikai sorozatgyilkos, H. H. Holmes, akit a sorozatban Leonardo di Caprio fog alakítani, és a szerep kedvéért igazi XIX. századi bajuszt fog növeszteni. A lenyűgöző bestseller a világkiállítás megrendezésének viharos és eseménydús történetét meséli el, melyhez elválaszthatatlanul hozzáforrt az ördögien ravasz és pokolian kíméletlen Holmes tevékenykedése.
A regényben szó esik az 1890-es évek chicagói és amerikai építészetéről, hihetetlen sikerekről és drámai sorsokról, az eszmék harcáról a profit és a bürokrácia ellen, valamint egy olyan gyilkosról, akinek tettei először sokkolták emberek millióit. Az alapos kutatást és lebilincselő történetszövést kombinálva Larson könyve ötvözi a krimi és történelmi regények legnemesebb hagyományát. A könyv magyarul a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg keményborítós és puhaborítós változatban.
A tévés produkciót a Hulu és a Paramount Televízió gyártja. A sorozat a két férfi igaz történetére koncentrál, akiknek sorsa összeforrt a chicagói világkiállítással. Az executive producerek között szerepel DiCaprio és Scorsese mellett Stacey Sher, Rick Yorn, Emma Koskoff és Jennifer Davisson.
mindennapkonyv.hu / MTI / imdb.com
Fotó: variety.com
Megjelenés: 2012-12-16
Megjelenés: 2012-12-16