
Örök klasszikusok – Don Giovanni és Az ötödik pecsét
A Budapesti Fesztivál zenekar a Don Giovanni rendhagyó előadására készül, egy francia-holland hegedűművész nyerte a Bartók-világversenyt, és a legjobb vidéki színházi előadás Sánta Ferenc: Az ötödik pecsétjének színházi feldolgozása volt.Rendhagyó Don Giovanni-előadással kezdi az évadot a Budapesti Fesztiválzenekar
Az előadást, amelyben a hagyományos díszleteket művészek helyettesítik, nyáron New Yorkban és Edinburghban is sikerrel játszotta az együttes. A darabot Fischer Iván rendezésében és vezényletével szeptember második felében három alkalommal játssza a BFZ a Müpában, a címszerepet Christopher Maltman alakítja. A rendezés egyik különlegessége, hogy több zenésznek a színpadon kell játszania a darab egy-egy pontján.
Októberben fennállása kezdete óta első alkalommal vezényli a zenekart női karmester, az amerikai Marin Alsop, de a 2017/2018-as évadban vendég karmesterként lép fel a Fesztiválzenekar oldalán a német Jörg Widmann és az orosz Dmitrij Kitajenko is.
A francia-holland hegedűművész, Cosima Soulez-Lariviere nyerte az első alkalommal megrendezett Bartók Világverseny és Fesztivált
A verseny szombati nagyzenekari döntőjében három hegedűművész – Cosima Soulez-Lariviere és Langer Ágnes mellett a japán Takagi Ririko – küzdött a végső győzelemért. A zsűri döntése értelmében a 22 ezer euróval járó első díjat Cosima Soulez-Lariviere nyerte, a 14 ezer euróval járó másodikat Takagi Ririko, a 8 ezer euróval járó harmadik helyet pedig Langer Ágnes kapta.
A Zeneakadémia által első alkalommal, hegedűművészek számára megrendezett Bartók-világversenyen 44-en indultak. Közülük heten – Langer Ágnes mellett Homoki Gábor – jutottak a kamarazenekari döntőbe, ahonnan három versenyző mehetett tovább a szombati nagyzenekari döntőbe. A versenyzőket a kamarazenekari döntőben a Liszt Ferenc Kamarazenekar kísérte Ménesi Gergely vezényletével, a nagyzenekari döntőbe jutott három művészt pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kísérte Kovács János vezényletével.
Kiri Te Kanawa ünnepelt operasztár bejelentette, hogy többé nem énekel közönség előtt
„Nem akarom hallani a hangomat. Az már a múlt. Amikor tanítom az ifjú énekeseket, és hallom a csodás, fiatal, friss hangjukat, nem akarom a saját hangomat az övékkel összehasonlítani” – mondta a világhírű szoprán, akinek pályafutása több mint 50 évig tartott.
Kiri Te Kanawa a világ legnagyobb operaházaiban és koncerttermeiben lépett fel. Ragyogó tehetségét akkor fedezte fel a világ, amikor 1971-ben a Figaro házasságában énekelt a Covent Gardenben. Utolsó előadását Ausztráliában tartotta, amikor tavaly októberben a Melbourne melletti Ballaratban lépett fel. Úgy lépett a színpadra, hogy tudta, eljött az utolsó alkalom.
Klasszikus előadó létére a világ minden táján megismerték a nevét. Hatszáz millióan hallották, ahogy Károly walesi herceg és Lady Diana esküvőjén 1981-ben Händeltől előadta a Let the Bright Seraphim áriát. Mint felidézte, két-három hónappal az esküvő előtt kérték fel, de egészen az utolsó pillanatig senkinek sem árulhatta el, hogy milyen eseményen fog énekelni.
Diana hercegnő 1997-ben bekövetkezett halála után azonban soha többé nem akarta ezt az áriát elénekelni. Azóta még csak meg sem hallgatta a hercegnő iránt érzett tiszteletből, és mert az egész tragédia olyan mélyen megrázta.
Ő volt az első énekes, aki fellépett a rögbi világbajnokságon 1991-ben. Karrierje egy másik fénypontja volt, amikor 2013-ban vendégszereplőként jelent meg a Downton Abbey tévésorozatban.
Jelenleg a legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a jövő operaénekeseit tanítsa alapítványán keresztül.
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Az ötödik pecsét című produkciója, Csiszár Imre rendezése nyerte el a legjobb előadás díját
Hatodik alkalommal szervezték meg a Thália Színházban az évad elején a Vidéki Színházak Fesztiválját, amelyen hét nap alatt kilenc előadást láthatott a közönség. Kilenc vidéki társulat mutatkozott be Budapesten a közönség kiemelkedő érdeklődése, szeretete, a szakma és a média figyelme mellett. A produkciók közül hármat, a zalaegerszegi Az ötödik pecsét, a békéscsabai Macskajáték és a tatabányai Az imposztor című előadást a közmédia rögzítette.
A produkciókat öttagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója; Nagypál Orsi filmrendező; Sümegi Noémi kulturális újságíró; Kőváry Katalin rendező és egy, a közönség soraiból választott zsűritag, Lovas Ildikó. A díjakat az idén is Szilágyi Imre debreceni grafikusművész készítette.
A legjobb előadás díját elnyerő Az ötödik pecsét című produkció Sánta Ferenc 1963-ban megjelent tragikus és tanulságos történetét, amely aktualitásából semmit sem vesztett, a társulat úgy vitte színre, hogy ez az aktualitás nem volt erőltetett, aktualizáló, hanem megrázó, véres és szakmailag magas színvonalú, élményt adó produkció készült belőle.
Kiemelt kapcsolat:
1. https://www.lira.hu/hu/ekonyv/szepirodalom-1/magyar-irodalom/az-otodik-pecset-ekonyv-epub-mobi-1
Kapcsolódó aloldalak:
1. https://www.lira.hu/hu/ekonyv/szepirodalom-1/szinmuvek/don-juan-ekonyv-epub-mobi-5
2. https://www.lira.hu/hu/ekonyv/szepirodalom-1/magyar-irodalom/husz-ora-ekonyv-epub-mobi
3. https://www.lira.hu/hu/szerzo/snta-ferenc
TWEET
Van, ami nem avul
Megjelenés: 2014-05-10
méret: 130 mm x 10 mm x 190 mm
Megjelenés: -0001-11-30