
Mutasd meg a fotóidat egy profinak
Szoktál fotózni? Szívesen meg is mutatnád a képeidet egy szakmabelinek? Vidd el a Capa Központba és kérd ki egy professzionális fotográfus tanácsait.2018-ban új, szakmai konzultációs programot indít a Capa Központ Fotómappa néven. Az első alkalom, melyen Mucsi Emese vélményét kérhetik ki a regisztrált jelentkezők, már be is telt, de a februári megbeszélésre még lehet helyet foglalni. A konzultációt Sopronyi Gyula fotográfus fogja tartani.
Sopronyi Gyula munkásságát 1997 és 2011 között 17 alkalommal díjazták a Magyar Sajtófotó Pályázaton. Kétszer nyerte el az Év Fotóriportere díjat, 2011-ben Balogh Rudolf-díjjal tüntették ki. 2008-ban bejutott a híres, londoni Magnum ügynökség Masterclass osztályába, ugyanebben az évben lett szabadúszó fotográfus. Többek között olyan külföldi sajtóorgánumoknak készített anyagokat, mint a The New York Times, COLORS Magazine, Huffington Post. Közelkeleti háborús konfliktusokról tudósító képei élénk nemzetközi figyelmet kaptak. 2011 és 2013 között az ENSZ Menekültügyi Hivatalának fotósa volt. 2015-ben elnyerte az először meghirdetett Robert Capa Magyar Fotogárfiai Nagydíj ösztöndíját Kilencven perc című sorozatáért.
A konzultáción való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a balazs.gaspar@capacenter.hu e-mail-címre küldött üzenettel lehet. A levél tárgyaként kérjük beírni: Fotómappa.
A jelentkezések elfogadása a regisztrációk beérkezési sorrendjében történik, és erről értesítést küldünk. Egy beszélgetés legfeljebb 15 percig tart, téma, technika és formátum szempontjából nincs megkötés. A szervezők kérik, hogyha valaki mégsem tud elmenni, a konzultáció időpontja előtt legalább három nappal jelezze.
A résztvevők száma legfeljebb 8 fő.
Forrás: capacenter.hu