Mit rejtett Kodály fiókja?

A Nemzeti Filharmonikusok évadot nyitnak, a Liszt Ferenc Kamarazenekar Miklósa Erikával lép fel, az Urániában pedig nemzetközi sztárok lesznek láthatók – igaz csak a – filmvásznon.

Kodály, Liszt és Dohnányi műveivel nyitják az évadot a Nemzeti Filharmonikusok
Kodály Nyári este, Ránki Dezső zongoraművész közreműködésével Liszt A-dúr zongoraversenye és Dohnányi I. szimfóniája nyitja a Nemzeti Filharmonikusok idei évadát szeptember 25-én a Müpában. Az 1906 augusztusában és szeptemberében komponált Nyári este zenekarra íródott, a mű még a magyar népzenével átitatott kompozíciók előtt született. A darab diplomamunkának készült, első alkalommal 1906. október 22-én mutatták be Budapesten, ezután mindössze kétszer hangzott el. Kodály fiókjába rejtette, mint sok más, a zeneakadémiai időkben keletkezett darabját. 1928-ban Arturo Toscanini, aki épp ekkor mutatta be a milanói Scalában a Psalmus hungaricust, felkérte a zeneszerzőt egy zenekari mű megírására. Kodály nem vállalkozott új mű komponálására, ám elővette és átdolgozta ifjúkori alkotását, amelyet Toscanininek ajánlott.

Dohnányi Ernő szimfóniája a késő romantikus stílus jegyében íródott, a fiatal titán tudásával, lendületével és zsenialitásával. Még nem volt huszonöt éves 1. (d-moll) szimfóniájának 1902-es manchesteri bemutatója idején, de már igen tekintélyes zenei múltat tudhatott maga mögött. 1897-es debütálása óta sikeres hangversenyek tucatjait adta Európában és az Amerikai Egyesült Államokban, s jelentős alkotások születtek zeneszerzői műhelyében is.

Liszt Ferenc egy-egy művén évekig, néha évtizedekig is dolgozott, átalakította, újrahangszerelte régebbi munkáit. Ezt néha praktikus okok indokolták, máskor a mű tökéletesítésének vágya. Az A-dúr zongoraverseny különösen hosszú idő alatt nyerte el végső alakját, a munkát valószínűleg az európai zongorakoncertek sorozata hátráltatta. A végső forma 1861-ben alakult ki, ezt mutatta be Liszt 1863-ban Weimarban, a szólót tanítványa, Hans von Bronsart játszotta. Neki szól a mű ajánlása is.




Karmesterrel és sztárokkal is fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar
A zenekar október 4-én a Zeneakadémián Miklósa Erikával ad koncertet. Az énekesnő Händel Szerelmi mámor című szólókantátáját fogja előadni, amelynek nagyon nehéz az énekszólama, ezért ritkán tűzik műsorra. Az általában karmester nélkül dolgozó tizenhat tagú zenekart november 20-án Hansjörg Albrecht fogja vezényelni a Müpában és csembalón is közreműködik a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából szervezett koncerten.

 

 

Budapest Ritmo Újra a fővárosban a világzene sztárjai
A világzene legnagyobb magyarországi seregszemléjét, amelyet tavaly rendeztek meg először, idén október 6-tól 8-ig tartják az Akvárium Klubban. A fesztivál mintegy harminc ország fellépőit vonultatja fel, számos koncert magyar és külföldi előadók rendhagyó, közös produkciója lesz.

A hegedűvirtuóz Lajkó Félix ezúttal egy lengyel népi-klasszikus vonósbandával, a Volosival zenél együtt, a Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band összeállásával a délszláv tamburazene találkozik a klezmerrel, Miczura „Mitsou” Mónika, az Ando Drom egykori énekesnője a tunéziai Jawharral lép fel közösen, Harcsa Veronika a Transglobal Undergrounddal és a Fanfara Tiranával lép fel a Budapest Ritmón.

Közép- és Kelet-Európa ismert előadói mellett Dél-Amerika és Afrika aktuális világzenei sztárjai is zenélnek a fesztivál új helyszínén, az Akvárium Klubban. Lesz felszabadult camp, izraeli etno-pop, Radiohead és Nirvana údon (arab lanton) Shefita előadásában, az Authentic Light Orchestra fúziós folk-dzsesszes örmény alapokkal és kortárs hatásokkal érkezik, a zimbabwei Mokoomba pedig amely az idei Szigeten is sikert aratott rapből, skából, soukousból, afro-kubai dallamokból és tonga hagyományból alkot örömzenét. A három nap alatt 24 koncertet tartanak és dj-szettekkel is várják az érdeklődőket.



FORRÁS: MTI

FOTO: papageno.hu


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-03-28 10:34:52

„És szél támad. És fölzeng a világ.” – Pilinszky János: Harmadnapon

Tovább
HÍREK
2020-04-02 09:38:44

Nyilvánosak az Év Gyerekkönyve Díj 2020-as jelöltlistái

Tovább

Zenekar karmester nélkül