Letaglózó produkció született Fullajtár Andrea előadásában Anna Politkovszkaja Orosz naplójából

2006. október 7-én, moszkvai otthona előtt meggyilkolták Anna Politkovszkaja újságírónőt. Politkovszkaja élesen bírálta az orosz vezetést az antidemokratikus kormányzás, a csecsen-orosz konfliktus háborúkkal történő rendezése, a csecsen terrorakciókra adott embertelen válaszlépések miatt. Soha egy pillanatra sem adta fel a küzdelmét egy demokratikusabb országért; sokak szerint politikai gyilkosság áldozata lett.

Az adaptációról

Stefano Massini, a kortárs olasz színház egyik legjelentősebb szerzője nem sokkal Anna Politkovszkaja halála után monodrámát írt az újságírónő cikkei és önéletrajzi feljegyzései alapján. Politkovszkaja utolsó munkája, az Orosz napló, 2018 végén Magyarországon is megjelent. Fullajtár Andrea először 2020. február 22-én, bő egy óra keretében keltette életre a Katona József Színház Sufnijában az elszánt és bátor, ám a rezsimmel szemben mégis védtelen újságírónőt, aki hol tárgyilagosan, hol döbbenten, hol humorral és iróniával beszél az általa átéltekről és látottakról. Szerencsére márciusban és áprilisban végig repertoáron lesz ez a nagyszerű előadás.

 

Az előadásról

A hely szűkössége, valóban sufni jellege ellenére gyakorlatilag minden megvalósult, ami egy lendületes, dinamikájában a feszültséget folyamatosan fenntartó színpadi darabhoz szükséges. A falra vetített, háttérben futó videóbejátszások, melyek a cirill betűktől kezdve az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint kifigurázó rapdal-bevágásokon át kalózvideós és egyéb, hivatalos és félhivatalos politikai felvételekig az orosz geopolitikai környezetet intenzíven jelenítették meg, jól összhangba kerültek Fullajtár gesztusaival és rendkívül magas színvonalú artikulációjával, továbbá a mikrofont imitáló zajszűrő-átalakító hangok alkalmazásával. Néha komolyan az lehetett a benyomása a nézőknek, hogy a technikai megoldások komplex együttműködése révén már-már moziszerű jelleget ölt a színdarab.

Ami a dramaturgiai részre vonatkozik, az előadás egyórás ívébe a pergő eseményeken túl próbálták összesűríteni az oknyomozó-tényfeltáró újságíró, Anna karakterének megrajzolását, és az idő rövidsége ellenére tulajdonképp ez sikerült is. A színpad oldalfalára az Anna karakterébe bújt Fullajtár által felragasztott újságkivágások és hírnyomtatványok, melyek általában tragédiákról számoltak be, jól mutatták a figura kétségbeesett és egzaltált állapotát, de az egymásra torlódó hírek hihetetlen, észbontó mivoltát is. A lelkiismeretes újságíró mögött létező ember gyötrelmei úgyszintén felszínre kerültek, aki az események közelében maradva, a szörnyűségek megtapasztalása ellenére sem engedte meg magának, hogy érzelmileg elvérezzen vagy megtörjön. Pedig lett volna erre lehetősége bőven.

 

A fotó forrása.

 

Az ezredforduló közelében zajló orosz–csecsen háborús helyzetre a felvillantott jelenetekből jó rálátást nyerhettünk, a naplóból kiragadott monológok a megborzongató, történelmi léptékű konfliktus morális kérdéseire és botrányaira – úgymint a gyermekek elleni fegyveres erőszak alkalmazására, a szembenálló háborús felek közel sem objektív megjelenítésére az orosz köztévében, a politikai nyomásra a valóságot elferdítő eseményreprezentáció és karakterábrázolás dilemmájára, vagy a korrupció elharapózására stb. – egyaránt rávilágítottak. A szenvedély, amely folyamatosan a valósággal való szembenézéshez terelte Annát, szinte szükségszerűen magában hordozta a tragikus végkifejletet, így értesülünk egy mérgezéses gyilkossági kísérletről is, ami után az újságíró kórházba is kerül, de ő nem adja fel, hiszen addigra annyira testközelből nézi a rettenetet és tapasztalja meg a halált, hogy az már a hétköznapok részévé, kézzelfoghatóvá válik a számára. Ebben a kevéssé látványos heroizmusban különös helyről érkezhet csak Anna törekvéseire pozitív visszajelzés: a csecsen terroristák egy túszdrámához őt hívják tárgyalni, mert csak benne bíznak meg az orosz fél részéről. A felkorbácsolt indulatok és a politikai villongások sodrásában egyszerre érezhetjük bátornak és vakmerőnek, ugyanakkor áldozathozatalnak mindazt, amit Anna Politkovszkaja tett, és ami az ellene elkövetett merénylethez kikövezett úton vezette őt, gyakorlatilag saját végzetéig. 

 

A rendszerkritikus Anna Politkovszkaja újságírót a lakása előtt ölték meg 2006-ban.

 

Összegzés

De nem szükséges az epizódok valamennyi, hol esetlegesen, hol ténylegesen összekapcsolódó láncszemét felfejtenünk ahhoz, hogy elismerjük: egy érzékeny napló érzékeny adaptációja elevenedik meg a színpadon, a totalitárius rendszerekkel szembeni közép-európai ismerősségek, reflexek és undorok révén. A gyorsan tovatűnő játékidő után azokat a kérdéseket fontolgathatjuk, hogy vajon mit kell még elviselnie az emberiségnek a 21. század rettenetében, ami bár oly közel van a 20. századéhoz, mintha képes lenne túlszárnyalni még azt is, ami a lakosság dezinformálását és a szolidaritás hiányának mértékét illeti, a legkülönbözőbb globális szinteken, a nacionalista eszmék bizarrba forduló, új hajnalán.     

 

Írta: Stefano Massini
Fordította: Török Tamara és Szieberth Ádám


Anna Politkovszkaja: Fullajtár Andrea


Díszlet-jelmez: Kálmán Eszter
Dramaturg: Török Tamara
Dramaturg gyakornok: Huszár Dóra
Videó: Török Marcell
Zenei vezető: Vajdai Vilmos
Fény-hang: Balázs Krisztián
Hang: Párizs Misha
Asszisztens: Hornung Gábor
Rendező: Pelsőczy Réka


Külön köszönetet mond a stáb Bodor Johannának és Keresztes Tamásnak a közreműködésért.

 

 

A fejléckép forrása.

mindennapkonyv.hu / Hajnal Dominik

A szerző külön köszönetet mond Szpisják Blankának a bemutatón való részvétel lehetőségéért.

Stefano Massini: Az átnevelhetetlen, 2019. február 22., Katona József Színház, Sufni.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938325
Megjelenés: 2018-11-26
méret: 125 mm x 36 mm x 200 mm

Anna Politkovszkaja

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Az átnevelhetetlen című monodráma bemutatójára február 22-én került sor a Katonában; benyomásainkat összegeztük.