Lerombolták Aj Vej-Vej pekingi műtermét

Aj Vej-vej ellenzéki kínai művész, emberi jogi aktivista az Instagramon közölte több videofelvétel mellett, hogy a kínai hatóságok mindenfajta előzetes értesítés nélkül elkezdték lebontani pekingi műtermét.

A jelenleg Berlinben élő konceptuális művész 1957-ben született Pekingben. Költő apja miatt már gyerekkorában munkatáborba kényszerült a családjával, később művészként mindig kritikus volt a kínai kommunista rezsimmel szemben. Az egyetem elvégzése után egy avantgárd művészcsoport alapítója volt, majd egy évtizedre Amerikába költözött. 1993-ban tért vissza Kínába megbetegedett apja mellé, és itt is nyitotta meg stúdióját. A „kínai Twitteren” kezdett írni, amíg a szolgáltató le nem lőtte a fiókját, aztán a Twitteren folytatta a kritikus mikroblogolást.

Aktivistaként és művészként vizsgálódott a 2008-as szecsuáni földrengés körül, ezzel is kivívva a hatóságok rosszallását, és amikor egy ezzel összefüggő ügyben tanúskodni próbált, a rendőrök meg is verték, így a belső vérzése miatt agyműtétre szorult. Később házi őrizetbe helyezték, és a hatóságok már akkor is porig rombolták akkori stúdióját. Ez után le is tartóztatták, és csaknem három hónapig tartották őrizetben vádemelés nélkül. Miután kiengedték, csaknem kétmillió dolláros büntetést róttak ki rá adózási vétségre hivatkozva. Három éven keresztül visszatartották az útlevelét, őt pedig folyamatosan megfigyelték. 2015-ben hagyhatta el az országot, azóta Berlinben él.

A bontásról készült videókat itt nézhetitek meg.

 

Forrás: index.hu


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Másodszor rombolják le a kínai hatóságok a művész stúdióját.