Hernándi Judit méltó Psota Irén örökségéhez

A Psota Irén-díj kuratóriuma Hernádi Judit színművészt találta a legméltóbbnak az idei közel kilencven jelölt közül. Az elismerést ünnepélyes gála keretében adták át a művésznőnek a Rózsavölgyi Szalonban.

Psota Irén emlékére Almási Éva, a nemzet színésze hozott létre alapítványt, amely minden évben díjat adományoz annak a színésznek, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak. A díjra minden magyarországi színház állíthat jelöltet. Hernádi Juditot az Átrium Film-Színház terjesztette fel az elismerésre A félelem megeszi a lelket című előadásban játszott szerepéért.
A díj egy ezüst plakett, amelyen a Madách Színház legendás művésznőjének aláírása és kedvenc bohóca látható. A díjjal 500 ezer forint jutalom is jár, amelyet az idei évtől az Emberi Erőforrások Minisztériuma adományoz a MANK Nonprofit Kft.-n keresztül.
Az ünnepségen összegyűltek Psota Irén pályatársai és tisztelői. A színpadon a művész naplójegyzeteiből olvastak fel részleteket, emellett fényképekkel idézték fel emlékezetes alakításait, színes egyéniségét. A díjat először tavaly adták át, az elismerést akkor Hegyi Barbara kapta.
A kuratórium nevében Ungvári Tamás író, műfordító, irodalomtörténész köszöntötte a díjazottat. Törőcsik Mari, a nemzet színésze, aki szintén a kuratórium tagja, hangfelvételen gratulált.
Hirtling István színművész Hernádi Judit pályájának kezdetét felidézve kiemelte, hogy a főiskola elvégzése után számos színházi és filmes szerepet, televíziós munkát kapott. „A fanyar humorral és korán érett életbölcsességgel átszőtt alakítások mind-mind a nagyok közé való tartozás ígéretét hordozták” – mondta, hozzátéve, hogy Hernádi Judit pályájának íve azóta is töretlen, a legnagyobb színésznők közé tartozik.

 

 MTI / mindennapkonyv.hu


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-05-02 11:28:36

Anya csak egy van, könyv viszont számtalan – 9 könyv anyák napjára

Tovább
INTERJÚ
2019-02-13 09:54:37

„Én sem egy tündérmesében cseperedtem” – Interjú Ozsgyáni Mihállyal

Tovább
INTERJÚ
2020-01-06 16:30:29

Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Tovább

A színházi világnapon átadták az idei Psota-díjat.