Grecsó Krisztián sorai Petruska András új lemezén

Új stúdiólemezzel jelentkezett Petruska András dalszerző-énekes. A Reláció névre hallgató albumra tizenhárom dal került fel, melyen a szövegek ezúttal az emberi kapcsolatokról szólnak. Különlegessége, hogy ebből hármat Grecsó Krisztián írt. A közönség az új szerzeményeket élőben először március 29-én hallgathatja meg a fővárosi Trip hajón.

Videó az Én a te korodban című dalhoz.

 

Petruska lemezein a dalok, a szövegek általában nem egy egységes történet elemei, de mindig van egy koncepció, amely köré épülnek. A Metropolitát az akkor épült 4-es metró állomásai ihlették, a Kapunyitó a harmincas generáció problémáit feszegette. A Reláció mögött pedig személyes történetek húzódnak meg, melyről a muzsikus következőket nyilatkozta az MTI-nek: „Az elmúlt három évben véget ért egy hosszú kapcsolatom, egy nagy szakításon estem át, ami egy felnőttebb élet, egy új szerelem felé vitt. A dalok ezt tükrözik, de nem direkt módon, hanem ahogy a dolgok lecsapódtak".

 

Az Égi gangon című dal videóklipje.


Így lett a Help Me Out of Here a szakítás története, a Nem megy igazán a mindennapi társadalmi problémákról, a taposómalomról szól, a Nincsen szavam című számban pedig arról énekel a zenész, hogy milyen gyakran érezzük úgy, hogy sem a politikában, sem a gazdaságban, sem otthon, sem a szerelemben nincs igazán szavunk. Petruska állandó szövegírója, Babarci Bulcsú ezúttal négy dalt jegyez társszerzőként, három szám – az Én a te korodban, az Égi gangon és a Mondatok – szövegét pedig Grecsó Krisztián írta. Ez utóbbi Grecsó Krisztián egyik versciklusa, Petruska ennek második részét használta fel a dalhoz.

 

A Mondatok című dal koncertfelvétele.

 

A találkozásukról Petruska a következőképp mesél: „Beck Zoli mutatott be minket egymásnak, ők együtt zenélnek a költészetet és a popzenét párosító Rájátszás-sorozatban. Igazán egymásra találtunk, nyitottsággal közelítettünk a közös munkához. Először az Égi gangont küldte el, és én egy rockdalt írtam rá. Észrevette, hogy szövegeimben szeretek kikacsintani a beat-rock történet klasszikusaira, az Égi gangonban a Kispál és a Borz (a Húsrágó, hídverő), az Illés (Néha furcsa hangulatban) és Sting is meg lett említve."

Az előadó zenekarával országjáró lemezbemutató turnéra indult, melynek állomásait itt találjátok. A budapesti koncertre március 29-én kerül sor a Trip állóhajón, melyre elővételben 2400 forintért, a helyszínen pedig 2900 forintért válthattok jegyet.

 

mindennapkonyv.hu / MTI


GRECSÓ KRISZTIÁN

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Grecsó adta Petruska szájába a szavakat!