Für Anikó Psota-díjas

Für Anikónak ítélte a Psota-díj kuratóriuma idén az elismerést, melyet Almási Éva, a nemzet színésze hozott létre azoknak a színészeknek, akiknek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak. A színésznőt pályatársa, Mácsai Pál köszöntötte.

A díjazottat műsorral várták, melynek keretében – a Filmarchívum jóvoltából – eddig még sosem látott filmrészleteket vetítettek Psota Irénről. Für Anikót Mácsai Pál laudálta, aki kiemelte a művésznő sokoldalúságát és maximalizmusát. Elmesélte, hogy „Ő Mária Dominika hercegnő A hattyúban, Molnár Ferenc darabjában, az Örkény Színházban. Csak a harmadik felvonásban jelenik meg, annak is a harmadánál. Addigra mi, többiek, tízen a színpadon, már végigdolgozzuk az előadást. Ő meg belép, és mindent visz...”, hozzáfűzte: amikor önálló műhellyé alakult a Madách Kamara (ebből lett 2004-ben az Örkény Színház), nem volt kérdés, hogy Für Anikót is odahívja alapítótagnak.
A Psota Irén Alapítvány kuratóriuma nevében Hegedűs D. Géza adta át a díjat Für Anikónak, méltatta őt, és kiemelte azt is, hogy civil kezdeményezésből jött létre ez a szakmai díj, és ennek a gondolkodásnak manapság nagy ereje van, és a legnagyobb hatása. 2017 óta évente ítélik oda annak a színésznőnek, aki méltó Psota szakmai örökségéhez. Először Hegyi Barbara kapta, tavaly Hernádi Judit, idén Für Anikó. A kuratórium tagjai között van Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze is.
A díjátadón nemcsak az idei, hanem a tavalyi díjazott Hernádi Judit is részt vett, aki gratulált az idei győztesnek. Hrutka Róbert pedig, aki számos dalt írt már Anikónak, egy vadonatúj számmal lepte meg a művésznőt, melynek dalszövegét Grecsó Krisztián íra.

 

Fotó, forrás: Rózsavölgyi Szalon


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Mácsai Pál laudációjában a színésznő sokoldalúságát emelte ki.