Fa Nándort beiktatták a halhatatlan magyar sportolók közé

A csütörtöki, gálavacsorával egybekötött ceremónián iktatta tagjai közé Fa Nándor óceáni szólóvitorlázót a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete. A díjazott Kárpáti Györgytől, az egyesület elnökétől vehette át az elit tagságot igazoló plakettet. Fa Nándor ötször vitorlázta körbe a Földet – háromszor egyedül –, tavaly február óta pedig betölti a Magyar Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnöki posztját. A Vendée Globe elnevezésű földkörüli viadalon 1993-ban az ötödik helyen végzett, ezzel ő volt a legjobb nem francia vitorlázó, aki ráadásul maga tervezte és építette hajóval tette meg az utat.

A hajótervezőként és hajóépítőként is elismert vitorlázót a szeptember 19-én elhunyt négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrvívó, mesteredző, Kulcsár Győző megüresedett helyére választották be a tagok. Méltatását Gundel Takács Gábor sportriporter olvasta fel.
Ebben elhangzott, hogy kajak-kenuval kezdte sportpályafutását, majd már vitorlázóként a Finndingi hajóosztályban versenyzett, de az 1984-es olimpiai bojkott miatt fel kellett adnia álmait, ezért ebben a hajóosztályban befejezte szereplését. Amint arra a laudáció kitért, Fa Nándor a 42. halhatatlan magyar sportoló, azonban mind közül az első, aki nem rendelkezik olimpiai, világ- vagy Európa-bajnoki éremmel.
„Másoknál csak önmagunk legyőzésével lehetünk jobbak. Azt gondolom, Fa Nándort minden fiatal elé példaképnek lehet állítani” – hangzott el a sportemberről, aki pályafutása alatt három könyvet is írt, a Szent Jupát 700 napja, Magad, uram és Kalandjaim a Föld körül címmel.
 Fa Nándor rövid beszédében kitért rá, hogy kicsit még szoknia kell ezt az elismerést, ugyanakkor óriási megtiszteltetésnek tartja, ugyanis olyanoktól kapta, akik maguk is a csúcson voltak, és ismerik az oda vezető utat.
„Az az ötven év, amit sportolóként megéltem, hihetetlen küzdelmet és munkát hozott, de nem érzem áldozatnak, hiszen az a szépség, amit kaptam, nincs arányban ezzel” – hangsúlyozta.
A halhatatlanok tagsága: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedűs Csaba, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Magyar Zoltán, Nagy Tímea, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Székely Éva, Török Ferenc, Vaskuti István, Wichmann Tamás.

 

mindennapkonyv.hu / MTI

 Fotó: szegedma.hu


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634371007
Megjelenés: 2018-10-29
méret: 200 mm x 140 mm x 10 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634332404
Megjelenés: 2017-11-21

FA NÁNDOR

Tovább
Ez is érdekelhet:

INTERJÚ
2017-11-21 15:04:44

Önismeret minden napra, avagy határidőnapló másképp

Tovább
HÍREK
2019-06-21 11:17:26

Szeretnél többet olvasni? – 3 tipp, ami segíthet

Tovább
HÍREK
2019-07-09 08:55:53

Szerinted, melyik országban olvasnak a legtöbbet az emberek?

Tovább

Beiktatták az első halhatatlan magyar sportolót, aki nem rendelkezik olimpiai, világ- vagy Európa-bajnoki éremmel.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem