Da Vinci tárlattal nyit a Szépművészeti

Október végén nyílik meg a több mint három évig tartó felújítást követően a Szépművészeti Múzeum, amely az új állandó tárlatok és az újjászületett Román csarnok mellett a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamaratárlattal várja a közönséget.

A felújítás után csaknem kétezer négyzetméternyi korábbi kiállítótér kapta vissza eredeti funkcióját. A Michelangelo-teremben például a könyvelés dolgozott évtizedekig, most azonban kiszabadították a begalériázott, gyönyörű reneszánsz kazettás dongaboltozatot és kiállítóteret alakítottak ki. Ott kap majd helyet az újranyíló múzeum első időszaki kiállítása, amely Leonardo da Vinci előtt tiszteleg, bemutatva a reneszánsz olasz mester lovas szobrát és annak friss kutatási eredményeit, valamint tíz Leonardo-rajzot is.

 

http://elsovh.hu/wp-content/uploads/2015/12/leonardo_szobor.jpg

Leonardo lovas szobra, melyet Ferenczy István (1792–1856) szobrász hozott Magyarországra.


Megújulnak az állandó kiállítások is: több évtizedes távollét után visszatér a magyar művészeti anyag, így az intézmény az egyiptomi és a görög-római művészettől a 18. század végéig egységben mutatja be az egyetemes és a magyar művészet fejlődését.

 

Videó a felújításról.


Az egyiptomi és a görög-római gyűjtemények új helyet kapnak a mélyföldszinten, ahol immár 21. századi körülmények fogadják a közönséget: jelentősen megnövelték például a ruhatár kapacitását, az eddigi büfé helyett pedig 140 fős éttermet és kávézót alakítottak ki, amely megnyitható a Hősök tere felé is.
Az összes állandó kiállítás 2019 közepétől lesz látható. A Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteménye ideiglenesen a Várba költözik, majd a tervek szerint 2021-től az Új Nemzeti Galériában kap végleges otthont.

 

Forrás: MTI

 


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-30 16:52:08

Sorsfordító történetek – Novellaíró pályázat

Tovább

Leonardo da Vinci lovas szobrát csodálhatjuk meg elsőként a Szépművészetiben.