A magyar Csillagok háborúja 50 éves

Ötven éve kezdték el forgatni az Egri csillagokat Gárdonyi Géza azonos című regénye nyomán. A filmet, melyet 1968-ban mutattak be, és annak idején 9 361 408-an láttak. Az Egri csillagok korának szuperprodukciója volt, hazánkban azóta is nagyon kevés ennyire látványos film készült. És ahogy a nemzetközi viszonylatban a Csillagok háborúja, ez a film is több generáció meghatározó filmélményévé vált.

A stáb kiváló alapanyagból dolgozhatott. Gárdonyi regénye az a fajta bestseller, ami idővel nem avul, csak patinája lesz. 1899-ben a Pesti Hírlapban, a kor divatja szerint folytatásokban jelent meg, óriási sikert aratott, ezért pár évvel később megjelent könyv formájában is. A történet 1533-ban indul, és Eger 1552-es ostromával, a túlerővel szemben diadalt arató egriek győzelmével zárul. Egyszerre szerelmi történt, nemzeti dráma és kalandregény. Gárdonyi alapos kutatómunkát végzett, elutazott Isztambulba, és a szöveget is sokáig csiszolta: az 1901-es regényváltozatnak csaknem a harmadát átírta, az 1913-as kiadásnál pedig még a nyomdában is dolgozott a szövegen. Sokan másodvonalbeli, harmadvonalbeli írónak tartják, pedig az írói mesterség fogásait jól ismerte, és kiváló mesélő volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az első megjelenés után 100 évvel, 2005-ben a Nagy Könyv elnevezésű országos felmérésen erre a regényre szavaztak a legtöbben.

 



Nem Várkonyi volt az első, aki megpróbálta a film nyelvén elmesélni a történetet. 1923-ban Fejős Pál rendezett belőle némafilmet, ami hatalmas bukás lett. Várkonyi talán készülhetett rá, mert ezt megelőzően Jókai regényekből már készített adaptációkat (A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán), és csak ezek után kezdte meg az Egri csillagok előkészületeit. Hollywoodi eszközökkel készített játékfilmet, amellyel társadalmi státusztól és kortól függetlenül minden magyar tud azonosulni.

A forgatókönyvet Nemeskürthy István írta, aki több ponton változtatott az eredeti történeten. Mellőzte Gábor pap figuráját (a regényben ő kegyelmez meg Jumurdzsáknak, és ő veszi el tőle a gyűrűt, amit egy levél kíséretében Gergőnek ad), valamint a szultán elleni merényletkísérlet is kihagyta. A díszleteket Vayer Tamás és Szász Endre grafikus készítették utóbbi állítólag csak azért tanult meg lovagolni, hogy rendszeresen szemmel tarthassa a nagy területre épült, óriási díszleteket. Az egri vár kicsinyített mását Pilisborosjenő mellett építették meg, jórészt fából. A forgatás során egyszer ki is gyulladt, és amikor a színészek menekülőre fogták, Várkonyi gyorsan összeterelte a stábot, a lángoló díszletek közé parancsolta a színészeket, és máris forgatni kezdett kihasználva, hogy a szereplők rémülete és a vár pusztulása valóságos volt. Csak akkor fejezte be a munkát, amikor már tényleg életveszélyessé vált a helyzet.


A film sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a kor legkiválóbb színészeivel forgattak. Sinkovits Imre kiváló választás volt Dobó István szerepére, a Bárdy György által alakított Jumurdzsák minden bizonnyal több kisgyerek rémálmainak visszatérő figurájává vált. A történet Cecey Éváját megformáló Venczel Verába pedig a fél ország szerelmes lett. A kisebb szerepekben is olyan fantasztikus színészeket láthatunk, mint Gobbi Hilda, Major Tamás, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Bessenyei Ferenc, Agárdi Gábor, Mádi Szabó Gábor, Zenthe Ferenc.

Felhasznált irodalom:
port.hu
wikipedia.org

 

Kiemelt kapcsolat:
1. https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/ifjusagi-irodalom/regenyek/egri-csillagok-20

Kapcsolódó könyvek:
1. https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/ifjusagi-irodalom/regenyek/az-egri-csillagok-klasszikusok-ujrameselve-2
2. https://www.lira.hu/hu/film/magyar-film/koszivu-ember-fiai-2
3. https://www.lira.hu/hu/szerzo/gardonyi-geza

TWEET

Bornemissza Gergely, a magyar Luke Skywalker 50 éve tűnt fel először a vásznon


tovább ►
ISBN: 9789633897799
Megjelenés: 2017-06-16

GÁRDONYI GÉZA

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Bornemissza Gergely, a magyar Luke Skywalker 50 éve tűnt fel először a vásznon