Zár a Lipcsei Könyvvásár

Több mint 2000 kiadó részvételével csütörtökön kezdődött és ma zár a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválja, a Lipcsei Könyvvásár. A 17. század óta rendszeresen megrendezett vásárra az idén 43 országból 2063 kiállító érkezett. Vasárnapig összesen nagyjából 100 ezer kötetet mutattak be, köztük 20 ezer új kiadványt.

A fesztivál kiemelt témája a szélsőjobb előretörése, nem véletlen, hogy a fesztivál legrangosabb díját, a Lipcsei Könyvdíj az Európai Megértésért nevű elismerést az idén egy norvég újságíró, Asne Seierstad kapta meg Egy közülünk – egy tömeggyilkos története című dokumentumregényéért, amely Anders Behring Breivikről és 2011-ben elkövetett szélsőjobboldali merényleteiről szól.
A Lipcsei Könyvvásár nem szigorúan szakmai esemény, mint a Frankfurti Könyvvásár, hanem az olvasóknak rendezett fesztivál, amelyen az idén már 27. alkalommal rendezték meg a Lepizig liest (Lipcse olvas) című programsorozatot. Városszerte 571 helyszínen, például temetőben, templomban és állatkertben tartottak felolvasásokat 3300 író és előadóművész közreműködésével.
Megrendezték a könyvfesztivál Manga-Comic-Convention (MCC) nevű „alfesztiválját” is, amely a képregényszekcióból fejlődött ki. A tavalyi 294 után az idén már a terület 327 kiadója vett részt az ötödik alkalommal megrendezett MCC-n. A rendezvény lipcsei vásárvárosban ismét megtöltött egy egész csarnokot, amelyben nemcsak kiállítási standokat alakítottak ki, hanem öltözőket is, mert az idén is sokan beöltöztek kedvenc képregényhősüknek.
Az idei díszvendég Románia volt, amelynek irodalmát 40 új, német nyelvű kötet és több mint 70 rendezvény révén mutatták be.
A magyar szerzők közül Bartis Attila (A vége/ Das Ende), Kiss Noémi (Sovány angyalok/ Dürre Engel) és Szőcs Petra (Dán púder/ Das dänische Puder) nemrégiben németül megjelent köteteit ismerhette meg a közönség.

 

Forrás: MTI

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631433401
Megjelenés: 2015-10-15
méret: 188 mm x 131 mm x 39 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631432541
Megjelenés: 2015-06-01
méret: 123 mm x 184 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631430776
Megjelenés: 2013-05-20
méret: 197 mm x 135 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Bartis, Kiss és Szőcs a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválján.