Veszélyben a Széchényi Könyvtár
Nyílt levelet írtak Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének az Országos Széchényi Könyvtár olvasói, diákok, kutatók és egyetemi tanárok. A Facebookon terjesztett szövegben adósságállományról, csökkenő költségvetésről, megalázóan alacsony bérekről és az épület állapotáról is írnak.„Amikor gróf Széchényi Ferenc, „a legnagyobb magyar” édesapja 1802. november 25-én tett önzetlen adományával megalapította a mai Országos Széchényi Könyvtár jogelődjét, már a kortársak is úgy érezték, hogy a nemzeti művelődés kulcsfontosságú pillére jött létre. Mi, a humántudományok különböző területein dolgozó egyetemi oktatók, diákok, kutatók és a könyvtár olvasói közösségének más tagjai ezt kétszáz év múltán is így látjuk, most mégis azzal kell szembesülnünk, hogy ez a patinás, de mégis a jövőbe tekintő intézmény és a magyar kultúrában játszott kiemelkedő szerepe komoly veszélybe került.”
A másfél milliárd forintos költségvetéssel működő intézmény 700 milliós adóssággal küzd, a helyzet Tüske László főigazgató szerint kritikus.
„A legújabb értesülések már a könyvtár 700 millió forintos adósságállományáról szólnak, hiszen példátlan módon az utóbbi évtizedben közel negyedére csökkent az intézmény dologi költségvetése. Az mindenképpen világos, hogy nagy a baj. A Kézirattár és a Régi Nyomtatványok Tára állományának jelentős része több mint egy hete elérhetetlen, mert a mélyraktárba vezető gyorslift meghibásodott, és a liftszerelő cég a könyvtár – egy nemzeti intézmény! – „rossz adós” volta miatt nem hajlandó kiszállni. Az új olvasók a beiratkozáskor néhány napja papír olvasójegyet kapnak, mert átmenetileg nincs műanyag kártya.”
Arról is írnak, hogy a mintegy négyszáznyolcvan dolgozó „negyven százaléka minimálbért kap, a doktori fokozattal rendelkező munkatársak fizetése pedig átlagosan bruttó 250 ezer forint, ami véleményünk szerint nevetségesen és tűrhetetlenül kevés.” Bár nemrég kormányhatározat erősítette meg, hogy a könyvtár a jelenlegi helyén, a várban maradhat, az Átlátszó információi egy hónappal ezelőtt arról szóltak, felmerült, hogy a körúti, egykori Kilián laktanyába költöztetik az intézményt. A lehetséges épület vizesedik, de a nyílt levél tanúsága szerint a jelenlegi épület állaga is rendkívül leromlott:
„A nyílászárók megvetemedtek, a liftek életveszélyesek, a bútorzat (ideértve a közösségi tereket, olvasótermi, kiállítási és konferenciatereket is) az 1985-ös állapotokat őrizte meg, ami Európában példátlan és egyenesen szégyenteljes.”
A levélben arra kérik a minisztert, hogy
„ne hagyja tovább érdemi válasz nélkül az intézmény vezetőségének kétségbeesett kéréseit, hanem az adósság rendezését lehetővé tevő gyorssegéllyel, a könyvtár anyagi helyzetének tartós konszolidálásával és jövőjének tisztázásával siessen a magyar művelődés és szűkölködő emberi erőforrásai segítségére. Szégyen lenne, ha a Széchényi Ferenc alapította nagy múltú intézménynek, annyi tudás letéteményesének továbbra is rongyos, a házban alig megtűrt koldusként kellene szolgálnia a nemzeti kultúra mindannyiunk számára oly fontos ügyét.”
Forrás: Népszava
Fotó: Wikipedia