Utolsó regényét írja Franzen?

Június végén jelent meg a New York Times oldalán egy riport, melyben az író elmondta, hogy úgy látja, a következő regénye lesz a utolsó fikciós műve. Az amerikai lap újságírója kaliforniai otthonában kereste fel a világhírű szerzőt, ahol Franzen párjával, a szintén író Kathryn Chetkovich-csal él és szabadidejében Chuck Berry és Neil Young dalokat pötyög a gitárján.

Az író jövőre lesz hatvanéves, és már többször fontolgatta a visszavonulást, mindeddig erre nem került sor, azonban most úgy látja, a következő regénye lesz az utolsó. Véleménye szerint az emberek már inkább filmeket, showműsorokat, sorozatokat néznek, és nem olvasnak. Már nem a könyvek a kultúra elsődleges hordozói. Ráadásul több támadás is érte az interneten. Könyvei kevesebb példányban kelnek el, ráadásul a Javítások című regényének az HBO-s sorozatadaptációja nem készült el, a Tisztaságnak az előkészületeit pedig, melynek a forgatókönyvét nemrég fejezte be, épp azalatt állították le, míg a riporter a szerzőnél volt.

Franzen nem dühös, inkább rezignált. Próbál a futó projektjeire koncentrálni. Töretlenül dolgozik a készülő regényén, és a hamarosan megjelenő esszékötetén.

 

Forrás és fotó: nytimes.com


tovább ►
ISBN: 9789630799775
Megjelenés: 2014-12-11
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630796668
Megjelenés: 2013-12-06
méret: 140 mm x 12 mm

Jonathan Franzen

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-30 16:52:08

Sorsfordító történetek – Novellaíró pályázat

Tovább

Hatodik könyve lesz az utolsó – Jonathan Franzen otthonában járt a New York Times újságírója.