Tóth Kinga kapja a rangos Hugo-Ball támogatói díjat

A Hugo-Ball-díjat az 1886-ban Pirmasensben született szerző emlékére alapították, aki a zürichi dadaizmus társalapítójaként is ismert. A kulturális kitüntetés olyan német nyelven alkotó személyiségek kiemelkedő munkájának elismerésére jött létre, akik szellemiségükben, valamint művészetileg is Hugo Ball törekvéseit idézik meg.

A díjról

A díj az alábbi kategóriák valamelyikében osztható ki:

– irodalmi munka vagy életmű,

– a kor jelenségeire reflektáló munka vagy filozófiai irányultságú életmű,

– művészet-, színház- vagy zeneelméleti munka vagy életmű.

 

A díjakat nyilvános rendezvényen adják át. A díjátadóra első alkalommal 1990-ben került sor. A fődíj mellett promóciós / támogatói díj is adható. Abban az esetben, ha adott évben nem találnak arra érdemes alkotót, akkor a díj kiosztása értelemszerűen a következő évre tolódik. A fő- és a támogatói díj csak egyszerre ítélhető oda. 

 

A díj kiosztásáról egy szakmai zsűri dönt, amely a tanácsadói bizottság javaslatai közül választja ki a nyerteseket. A tanácsadói bizottságnak kizárólagos joga van javaslatot tenni a győztesek személyére, ez a grémium legalább három és legfeljebb öt szakértőből áll, melyet a főpolgármester nevez ki a díjátadó ünnepség előtt. A bizottság tagjainak ismételt kinevezésére is van lehetőség.

 

Az idei döntésről

A zsűri döntése szerint a 10 000 euróval járó fődíjat 2020-ban Bov Bjerg író-kabarista, az 5000 eurós dotációval járó támogatói díjat pedig Tóth Kinga kapja. A hivatalos díjátadót 2020. február 23-án, Hugo Ball születésnapján, Primasensben rendezik, amely után felolvasókörutat szerveznek a nyerteseknek. 

 

Tóth Kinga korábbi és aktuális munkái

Tóth Kinga költő-illusztrátor, hangperformer, vizuális művész, a Zsúr (2013), az All Machine (2014), a Wir bauen eine Stadt (2016), a Village 0-24 (2016) és a Holdvilágképűek (2017) köteteinek szerzője. A művésznő idén két kötetet jelentet meg: a Maislieder német nyelvű verseket és grafikákat tartalmaz. Az ÍRMAGOK/OFFSPRING háromnyelvű művészeti albumot, melyet posztapokaliptikus tájleíró albumként jellemez, december 13-án mutatják be a Várfok Galériában. A kéziratból mi is közöltünk verset még a nyár folyamán.

A zsűri a szerző kapcsán kiemelte, hogy gyakran több szakterületet érintő munkákat hoz létre. Kísérleti költészete és fellépései a döntéshozókat a legendás zürichi társulat, a Cabaret Voltaire előadásaira emlékeztetik.  

 

Interjú a szerzővel 2019 tavaszáról.

 

 

 

literaturport.de / fixpoetry.com / mindennapkonyv.hu

A fejléckép forrása


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435252
Megjelenés: 2017-06-08
méret: 10 mm x 110 mm x 180 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631432039
Megjelenés: 2014-06-06
méret: 216 mm x 125 mm x 12 mm

Tóth Kinga

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Tóth Kinga az első idegen nyelven is alkotó magyar művész, akinek odaítélték ezt a neves kitüntetést.