„Teljes körű felfegyverkezési verseny felé tartunk” – Interjú Yuval Noah Hararival

Yuval Noah Harari izraeli történész állításait egyesek vitatják, mások meg felszínesnek, sokan pedig zseniálisnak tartják. Hogy mi az igazság, nem a mi tisztünk eldönteni, de annyi biztos, hogy rendkívül tájékozott, felkészült szakember, aki írásaiban meglepő módon társítja a történelmet az pszichológiával, társadalomtudományokkal és természettudományokkal. A Sapiens és a Homo Deus izgalmas szellemi kalandozásra invitálnak, és a könyveket forgatva kicsit másképp nézhetünk önmagunkra, és ha újat nem is látunk ebben a tükörben, azért a megszokottól kicsit eltérő kép néz vissza ránk.

A szerzővel új, 21 lecke a 21. századnak című könyve apropóján, mely magyarul ősszel fog megjelenni, Andrew Anthony a The Guardian újságírója készített interjút napjaink legégetőbb kérdéseiről.
Harari elmondta, hogy mióta a könyvei révén nemzetközi figyelem irányul személyére egyre kevesebb ideje van. „Néhány éve még névtelen középkori történelemre specializálódott professzor voltam, és mindössze öt ember olvasta a cikkeimet.” – meséli. Még mindig sokkoló számára az, hogy emberek milliói olvassák a gondolatait.

Legújabb könyvét a nyilvánosság előtt lezajlott beszélgetések alapján írta meg. Leginkább azokra a kérdésekre fókuszálva, melyeket a különböző újságírók tettek fel neki. Két korábbi könyve közül az egyik az emberiség múltjáról (Sapiens), a másik a messzi jövőről szól (Homo Deus), új könyvében éppen ezért a jelenre koncentrált, például a bevándorlási krízisre, az internetet elárasztó hamis hírekre és a Brexitre.

A bio- és infotech-forradalmak kapcsán beszélt arról, hogy a mesterséges intelligencia öt évvel ezelőtt még sci-finek hangzott, de ma már egyáltalán nem az. Véleménye szerint Kína volt az első ország, aki megértette ennek a jelentőségét, és mivel az ország szörnyen szenved attól, hogy az ipari forradalomról jó száz évvel lemaradtak, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ennek a technikai forradalomnak a zászlóvivői legyenek. „Jelenleg a mesterséges intelligencia kapcsán a teljes körű felfegyverkezési verseny felé tartunk, ami nagyon, nagyon rossz hír.”

Harari úgy gondolja, hogy a big data veszélyezteti a liberalizmust, mert az azon a feltételezésen alapul, hogy kiváltságos és kizárólagos hozzáférésünk van érzéseinkhez, gondolatainkhoz, saját belső világunkhoz, és senki sem tud minket valóban megérteni. „Bár az idegtudomány bebizonyította, hogy nincs olyan, hogy szabad akarat, gyakorlati értelemben mégis fontos volt, mert senki sem akarta manipulálni a legbensőbb érzéseinket. De most, mikor a biotechnológia és információs technológia egyesül az idegtudományokban, valamint megvan az a képességünk, hogy óriási mennyiségű adatot gyűjtsünk, és azokat hatékonyan feldolgozzuk, akkor nagyon közel kerülünk ahhoz a ponthoz, ahol egy külső rendszer jobban meg tudja érteni érzéseinket, mint mi magunk.”

Példaként a hamis híreket hozza fel, melyekről elmondja, hogy mindig voltak, ugyanakkor „minél több ember hisz a szabad akaratban, hogy az érzéseik valamilyen misztikus spirituális képességet képviselnek, annál könnyebb manipulálni őket, mert nem fogják azt gondolni, hogy érzéseiket valamilyen külső rendszer manipulálja.”

Az újságíró kérdésére elmondja, hogy gyakran félreértik. Sokszor azért mert valójában nem is akarják megérteni, amit mond, máskor pedig azért, mert nagyon bonyolult, összetett kérdésekről van szó. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy „a tudomány felelőssége, hogy ha a nyilvánossághoz szól, olyan érthetőnek kell lennie, amennyire lehetséges.”

Az ingyenes információ gondolatát kifejezetten veszélyesnek tartja a híriparban, mert arra ösztönzi a médiát, hogy harsány legyen, figyelemfelkeltő, azaz szenzációhajhász. Véleménye szerint a hamis információt nemcsak hackerek hozzák létre, hanem létrejön szimplán azért, mert rossz az ösztönzés és nincs büntetés. „Ha hajlandók vagyunk fizetni a kiváló minőségű élelmiszerekért, ruhákért és autókért, akkor miért ne fizethetnénk minőségi információkért?” – fűzi hozzá.

Harari új könyvének utolsó fejezetében a meditációról, annak jelentőségéről ír. Andrey Anthony kérdésére pedig elmondja, hogy számára ez „egy mód a valóság megértésére”. „Számomra a legfontosabb kérdés az, hogy hogyan különböztetjük meg a valóságot a fikciótól” – meséli, és ebben a meditáció segíti. Attól tartok azt fogják hinni az emberek, hogy azt mondom, hogy a meditáció minden említett kérdést meg fog válaszolni. Segíthet az embernek megbirkózni a stresszel, de ez nem egy ezüstgolyó, ami megmenti az emberiséget minden problémától.

Aggódik, hogy az emberek prófétaként, látóként tekintenek majd rá. Ugyanis nincsenek válaszai. Ezért reméli, hogy „az emberek nem úgy olvassák majd a könyvet, mint egy 21. századi életvezetési kézikönyvet, hanem mint felmerülő kérdések listáját.” Majd hozzáfűzi: „Nem lehetnek válaszaid egy vita előtt. Ezért először a vitát kell elkezdeni.”

Forrás: theguardian.com

Fotó: ted.com