Szombaton adják át az idei Hazám-díjakat

Beer Miklós váci megyés püspök, Csikai Miklós agrárközgazdász, Eötvös Péter zeneszerző, Gombár Csaba szociológus, Mészáros Márta filmrendező, Ráday Mihály rendező, városvédő, valamint Tolnai Ottó költő, író kapja az idei Hazám-díjakat; a XXI. Század Társaság elismerését november 10-én, szombaton adják át a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében.

Immáron tizennyolcadik alkalommal nyújtják át a díjakat. A XXI. Század Társaság 2001-ben megalapított elismerése József Attila Hazám című verséről kapta a nevét. A díjjal a szervezet kuratóriuma olyan személyiségeket tüntet ki, akik értékőrző és értékteremtő életművükkel mutatnak példát.

 


József Attila Hazám című verse egy Hazám-díjas színművész, Jordán Tamás előadásában.

 

A kuratóriumának elnöke Vámos Tibor akadémikus, további tagjai pedig Ágh Attila politológus, Gönczöl Katalin kriminológus, Romsics Ignác történész, Tompa Andrea író, színikritikus, Varga Gyula közgazdász, valamint a a XXI. Század Társaság elnöke, Kocsis András Sándor voltak.
Az elismerést az elmúlt években olyan neves személyiségek vehették át, mint Bródy János zenész, Jordán Tamás színész, Snétberger Ferenc zenész, Maurer Dóra grafikus vagy Csányi Vilmos etológus.
A szombati díjátadón Galkó Balázs színművész, Balázs János zongoraművész fognak közreműködni, köszöntőt mond Baranyi Ferenc és Varga Gyula. Az esemény előtt a Társaság tagjai egy szál virággal tisztelegnek József Attila sírjánál, a Fiumei úti temetőben.

 

MTI / mindennapkonyv.hu
Fotó: Bruzák Noémi (MTI)


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636765958
Megjelenés: 2018-06-06
tovább ►
ISBN: 9789636766788
Megjelenés: 2017-04-10

TOLNAI OTTÓ

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Tolnai Ottó a Szépíró-díj után a Hazám-díjat is átveheti.