Skócia első miniszterével Arundhati Roy beszélgetett

A 2019. augusztusában zajló Edinburgh-i Nemzetközi Könyvfesztiválon Nicola Sturgeon osztotta meg gondolatait a politikusokról és az irodalomról. Skócia miniszterelnöke, aki lelkes olvasó hírében is áll, röviden érintette azt a témát, mit is jelent számára az irodalom.

Irodalom: egyensúly és empátia
Az Edinburgh-i Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmával, az Arundhati Roy írónővel folytatott beszélgetés során Sturgeon elmondta, az irodalom számára annak lehetőségével kecsegtet, hogy lelki egyensúlyát fenntartsa, továbbá az olvasás hozzájárul ahhoz, hogy elmélyítsük a világunk megértését, amelyben élünk, és megszerezzük azt a perspektívát és az empátiára való képességet, amely bármely politikai vezető életében fontos szerepet kellene játsszon. Szerinte amennyiben a vezető politikusok többet olvasnának, a világ nem olyan állapotban lenne, mint amilyenben most van.
 
Érdeklődés a krimi zsánerében
Ez az esemény nem az első, ahol Sturgeon tiszteletét tette az utóbbi időben, példának okáért ezen a nyáron a Harrogate-i Bűnügyi Írófesztiválon is feltűnt, és a tervek szerint ezen a hétvégén csatlakozik a napokban záruló Edinburgh-i Könyvfesztivál Északi fény elnevezésű beszélgetéssorozatához is. Szeptemberben pedig interjút készít Iain Rankinnel, a híres brit krimiíróval a Bloody Scotland Fesztiválon.
 
 
 
Könyves ajánlat az Egyesült Királyság exminiszterelnökének
Sturgeon ez év elején a Skót Könyvkereskedelmi Konferencián fejtette ki, hogy az olvasás az egész életén keresztül milyen nagy hatást gyakorol ​​a személyiségére, és hogy alapvetően társadalmi szinten is fontos lenne a látókörünk kiszélesítése. A nemrég leköszönő brit miniszterelnöknek, Theresa Maynek egy egészen konkrét ajánlattal állt elő: a skót politikus szerint angol kollégájának mindenképp el kellene olvasnia Andrea Levy Parányi sziget című remekművét.
 
 
 
 
 
 
 
 

Arundhati, Roy

Tovább

Andrea Levy

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

„Ha a politikai vezetők többet olvasnának, a világ nem olyan állapotban lenne, mint amilyenben most van.”