Shakespeare és a többiek

A Magvető Kiadó Színház az egész-sorozatában négy új kötet látott napvilágot a héten. Shakespeare drámái mellett Dürrenmatt és Ibsen leghíresebb művét is 999 forintért szerezhetitek be bármelyik könyvesboltban.

Az immár nyolc kötetet számláló sorozatot tavaly indította útjára a kiadó Shakespeare Hamlet, A vihar és Lear király című drámájával, valamint Dante Isteni színjátékából a Pokollal. Mind a négy művet Nádasdy Ádám fordításában vehettük kézbe. Idén két újabb Shakespeare mellett Ibsen és Dürrenmatt legismertebb drámái is a könyvesboltok polcaira kerültek.

A Rómeó és Júlia valamint a Szentivánéji álom talán a két legnépszerűbb Shakespeare darab. Nem véletlenül. Mindkét műben kulcsszerepet játszik a szerelem. Míg az előbbi két fiatal mindent elsöprő vonzalmát bemutató tragédia, addig a másik a szerelem szépségéról szóló komédia. Nádasdy Ádám szövege friss, érthető, általa Shakespeare-t kortársunknak érezhetjük.
A fizikusok Friedrich Dürrenmatt legismertebb műve, mely Ungvári Tamás 1986-os fordításában jelent meg. A mű a tudomány és a  tudósok felelősségét firtatja, témája ezért igencsak aktuális épp most, amikor a technika rohamos fejlődése következtében átláthatatlanná válik a világ, és bármiképpen cselekedjünk is, sokszor úgy érezzük, tetteink következménye fölött nincsen hatalmunk.

Az élethazugságokról és elvakult idealizmusról szól Henrik Ibsen népszerű tragédiája,  A vadkacsa. A mesteri módon felépített öt felvonásos mű azzal szembesít bennünket, hogy a hazugság és az öncsalás hogyan tesz tönkre egy egzisztenciát, ugyanakkor láthatóvá teszi, hogy ezek nélkül sem lehet élni. A szöveg fordítása Kúnos László munkája.

Mindegyik könyvet a fordító utószavával adta közre a kiadó, melyek segítenek az olvasóknak a mű befogadásában, feldolgozásában.

 

Fotó: pixabay.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437812
Megjelenés: 2018-08-27
méret: 113 mm x 20 mm x 185 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437652
Megjelenés: 2018-08-27
méret: 113 mm x 185 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437669
Megjelenés: 2018-08-27
méret: 113 mm x 185 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437645
Megjelenés: 2018-08-23
méret: 113 mm x 185 mm

UNGVÁRI TAMÁS

Tovább

NÁDASDY ÁDÁM

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-21 10:23:05

Máglya a színpadon – a Vígszínház új évadának bemutatói

Tovább
HÍREK
2017-12-15 14:32:29

Bulgáriában ismerik leginkább a magyar irodalmat

Tovább
HÍREK
2018-09-26 08:57:44

Rangos francia díjra jelölték Dragomán Györgyöt

Tovább

Színház 999 forintért – 4 új kötet a Magvetőtől.