Saját tempójában halad az írással George R. R. Martin

Mielőtt A tűz és jég dala-saga bestseller írója, akinek a könyvéből a televíziós kultsorozattá lett Trónok harcát is köszönhetjük, elindult volna a dublini Worldcon Science Fiction Világkonferencia díjátadó eseményére, Londonban beszélgetett Dan Jones történésszel jelenlegi munkájáról, a Tűz és vérről, és a Targaryen-család elképzelt történetéről. Ha Martin saját maga számára egy valamit kívánhatna, az biztos a több rendelkezésre álló idő lenne. Noha a tévésorozat befejeződött, de két könyvvel a befejezés előtt, valamint még számos spin-offal a tarsolyában a regényfolyam megalkotója elfoglaltabbnak tűnik, mint eddig valaha.

Munkafolyamatok

Egyelőre a szerző tudatának hátsó részében motoszkál a félbemaradt alkotások gondolata, hogy mennyi van még hátra belőlük. Egyrészt be kell fejeznie A tél szelei című, A tűz és jég dala hatodik, utolsó előtti könyvét, továbbá meg kell írnia a hetediket, A tavasz álma címűt. Aztán ott van egy pár Dunk és Egg történet, amelyek ugyanabban a világban játszódó előzménykönyveknek tekinhetőek. (Könnyedebb hangvételű, a „nagy megakönyvek” között megbújó ínyencségeknek, átkötő történeteknek tekintette volna azokat a szerző, de aztán minden részmunkával elmaradt, tehát most csak a következő dologra próbál gondolni, ami közvetlenül következik.)

És ez még a televíziós projektek előtti időszakra vonatkozik, amióta Martin karrierének sikertörténete – éppen a sorozat elismertségének köszönhetően – még tovább gyűrűzik. Számos előzmény indul Westerosban – többek között Jane Goldmané, amelyik „5000 évvel a Trónok harca cselekménye előtti időből származik”, és már az utómunkálatok zajlanak –, továbbá a Wild Cards antológiasorozat tévés verzióját is Martin szerkeszti, és Nnedi Okorafor A halálmegvető című regény HBO-s adaptációjának vezető produceri posztját is az író tölti be.

„Több órára lenne szükségem egy nap, több napra egy héten, és több hónapra az évben, mert úgy tűnik, hogy az idő nagyon gyorsan megy.”

(Közel)jövőbeni célok

Az ilyen fáradtság szerencsére rövidebb ideig tart. Mielőtt találkoztunk volna, tudtam hogy lesznek bizonyos dolgok, amelyekről Martin nem fog beszélni: a televíziós sorozat ellentmondásos befejezése az év elején; mikor érkezik A tél szelei; és milyen az egészségi állapota – immár 70 éves, és az internet tele van spekulációkkal arról, hogy sikerül-e befejeznie az epikus mesét.

Mint kiderül, a kiváló Martin mindhárom témát érinti, bár egyértelműen óvakodik a negatív címsorok generálásától, és visszautasítja azt a kérdést, hogy szigorú szemmel nézte-e a show utolsó epizódját: „Nem szabad beszélnünk erről.”

A sorozat és az alkotás viszonyáról

Ugyanakkor egyetért azzal, hogy a sorozat zárása nagy terhet vett le a válláról. „Adódott néhány év, amíg ha el tudtam volna készülni a könyvvel, akkor még pár évig a tévéshow előtt tudtam volna maradni, és a stressz óriási volt. Nem hiszem, hogy ez nagyon jól hatott számomra, mert az a tényező, aminek fel kellett volna gyorsítania, valójában lelassított. Minden nap leültem írni, de még a jó napjaimon is – és egy jó nap számomra három vagy négy oldal megírását jelenti – szörnyen éreztem magam, mert arra gondoltam: Istenem, be kell fejeznem a könyvet. Csak négy oldalt írtam, amikor valójában kellett volna írnom negyvenet.

De a show befejezésével megszabadultam ettől az érzéstől, mivel most már a saját tempómra koncentrálhatok. Jó napjaim vannak, meg rossz napjaim vannak, és a stressz sokkal kevesebb, bár még mindig ott van. Biztos vagyok benne, hogy amikor elkészülök majd A tavaszi álommal, akkor le kell láncolni engem a földhöz, különben elszállok.”

Az világos, hogy bonyolult és kétségtelenül megoldatlan a kapcsolata a televíziós sorozattal. Egyrészt teljesen megváltoztatta az életét, mégis a kettő nem ugyanaz, hiába is van film és könyv nagyon közeli viszonyban egymással. Arra a kérdésre, ahogyan a tévésorozat véget ért – amely egyaránt megosztotta mind a kritikusokat, mind a rajongókat –, befolyásolta-e a saját elképzelését, egyértelműen nemleges választ adott. Mint ahogy azt egyik kedvenc dalában, a Garden Partyban Rick Nelson énekli: „Mivel nem tehetsz a kedvére mindenkinek, inkább okozz örömet magadnak.”

Régi-új paradigma?

Ez a gondolat húzódik meg a Tűz és vér mögött is, amely a szerző azon vágyából táplálkozik, hogy megismételje a népszerű történeteket, a látványt, a háborúkat, a hódításokat, a házasságkötési ceremóniákat és a családi viszályokat. Ugyanakkor elismeri, hogy nem minden rajongó lesz olyan boldog, hogy együtt bóklásszon hosszú ideig a cselekménnyel Westeros mellékútjain és ösvényein. „Westeros nagyon naggyá válik, és tudom, hogy ez csalódást okoz majd néhány rajongóm számára, akik inkább csak a fő történethez tartanák magukat, ahogy az a hét könyvből álló sagából kiolvasható. De mentségemre szóljon, hogy szinte az első könyvtől kezdve láttam más lehetőségeket, más történeteket, amelyek ott vannak eltemetve.”

Gyerekként végtelen történeteket kezdett, amelyeket azóta sem fejezett be, mert a vízió ugyan benne volt a fejében, de amikor azt papírra próbálta vetni, erősen küzdött a megfelelő szavak megtalálásával, és a stílusa túl elegáns vagy épp közönséges lett, és közel sem volt olyan szórakoztató. Később, a 80-as évek közepén a televízió és a film világában töltött időről azt mesélte, hogy mindig sokkal jobban szerette azokat a hömpölygő, szerkesztetlen, drága első vázlatait, mint a díszítetlen és csiszolt munkáit, amelyek viszont a stúdióvezetők számára elfogadhatóak voltak.

A teljes interjú szövege itt érhető el.

Forrás: The Guardian

A szerzői fotó forrása