Röhrig Géza új kötetét hajléktalanoktól is megvásárolhatjuk
A napokban kerül utcára az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, Röhrig Géza költő új verseskötete, az ötven hajléktalan portréját tartalmazó Angyalvakond.A kötet a Fedél Nélkül gondozásában jelenik meg, és másfél hónapon át kizárólag a lap terjesztői árusítják majd. Boltban is beszerezhető lesz, ám míg az utcán 1990 forintért, addig a könyvesboltban 2290 forintért lesz kapható.
A kötet borítója.
Röhrig Géza a Saul fia forgatása óta sem untakozik. Biblia-oktatóként dolgozik New Yorkban, mikörben bár a Saul fia sikere után azt nyilatkozta, hogy nem tervez filmes pályát, több filmben is szerepelt.
Az idén bemutatott To Dust című drámában, melynek rendezője a New York-i Tribeca filmfesztiválon Shawn Snyder megkapta a legjobb elsőfilmesnek járó elismerést, egy feleségét gyászoló haszidi kántort alakított. A férfi miután képtelen feldolgozni felesége halálát, úgy dönt, hogy a továbblépés érdekében szembe megy vallásával és kideríti, hogyan bomlik le az emberi test a halál után. Egy egyetemi professzortól, Alberttól kér segítséget, mivel meg akarja érteni, hogy milyen biológiai folyamatok zajlanak le egy holttestben. Albert belemegy a dologba és elkezd különórákat adni a kántornak, így miközben olykor bizarr kísérletekbe bonyolódnak, a két férfi között barátság szövődik.
mindennapkonyv.hu / 24.hu
Megjelenés: 2016-03-09
méret: 100 mm x 170 mm
Megjelenés: 2010-06-15