Rejtőzködő Rejtő kéziratok

Azt hihetnénk, rendkívüli esemény volt, hogy tavaly két új Rejtő könyvet is kézbe vehettünk, azonban a valóság rácáfol az olvasó legvadabb elképzeléseire is, ugyanis idén két újabb Rejtő kiadvány került a könyvesboltokba. A Vanek úr Párisban a korábbi 1986-os változatának teljesebb kiadása. A Légió mindhaláligban olyan szövegeket olvashatunk, melyek egy kivételével eddig nyomtatásban nem jelentek meg.

A Vanek úr Párizsbant Rejtő életének utolsó előtti évében írta, de csak 1986-ban jelent meg először, akkor is tördékes formában. Sokan másnak tulajdonították a szöveget, ugyanis nem volt oly átütő, mint a szerző többi műve. Az új kiadás ettől jelentősen eltér, ugyanis kiderült, hogy a hajdani eredeti gépiratból (aminek egyik példányát amúgy Rejtő összetépte, miután visszautasította a kiadó) kettő készült, és az író egykori titkárnője az épen maradt változatot beköttette. A példány évekkel később bukkant fel, és Kiss Ferenc magánygyűjtőhöz került. Ennek a szövege került a új kötet két fedlapja közé.
Vanek úr Párisban ízig-vérig Rejtő regény. Melyben az író olyan figurái elevenednek, mint a légiósok vagy A tizennégy karátos autó című regényből már ismerős Gorcsev Iván. Kalandos történet, amelyben a stílus, a humor jóval nagyobb szerepet játszik, mint a krimi szál.

A Mindhalálig légióban számtalan kisebb, eddig publikálatlan Rejtő szöveget találhattok. Az írásokat Kiss Ferenc válogatta a Petőfi Irodalmi Múzeumban található hagyatékból. A levelek és bohózatok mellett a könyvben egy forgatókönyv is helyet kapott. A kéziratok közül egyedül a Tokaji aszú látott nyomtatásban napvilágot, mert a korabeli zsidótörvények miatt az író csak más neve alatt dolgozhatott. Mindegyik szöveg magán viseli Rejtő kézjegyét, sajátos humorát, és bár inkább az írói munka szilánkjai, hozzátartoznak az életműhöz.

 

A Piszkos Fred közbelép című animációs film előzetese.

 

Úgy tűnik, Rejtő hagyatéka kimeríthetetlen, az életmű, hála a Szépmíves Kiadónak és a kutatók áldozatos munkájának, immár négy könyvvel gazdagabb. Az év akkor lenne tökéletes, ha karácsonyra befutna a Piszkos Fred közbelép című animáció is. Ám erre, sajnos – tekintetbe véve az alkotást övező csendet – nincs túl sok esély...

 

Hományi Péter


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155662614
Megjelenés: 2018-09-14
méret: 183 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155662591
Megjelenés: 2018-05-15
méret: 125 mm x 183 mm

REJTő JENő

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Két újabb Rejtő könyv.